[2018. december]

---

(Szerethetlek minden vészkorszakban)

Hirtelen száz év gördül át rajtam,
de az is lehet, hogy alig több mint ötven,
piros autóbusz gumiabroncsai
vésnek bőrömre hullámvonalat.
Itt sínylődöm malom és pokol között,
a strand fövenye ugyanaz,
mellettem egy pattanásos arc,
kétrészes fürdőruha, kitüremkedések,
elfojtott tüzeken élet-halál harc,
izzadságszagú túlélési ösztön.

Olcsó kocsmákban sör, szőrös nők, főzelék,
néma az utca, talán behívót vár,
vagy háttérből sürgetett idézéstől retteg.
Pedig még nincsenek bankok, áruházak,
csak kis fekete boltok vannak,
minden úttest gyalogátkelőhely,
ajtón, ablakon rácsok – megszokásból.

Rakoncátlan izzószál a Nap,
kiég időnként, mint negyvenes körte,
priccsen fekszem spórolt rutinból,
pénzem elég kenyérre, sörre.
Egy szép napon talán megnősülök,
lesz akkor pártgyűlés, nemzeti ünnep,
olcsó zsír, gázláng, disznócsülök.

Közösülünk, mint olajozott gépek,
koszos cellában, szabadlábon,
fapadokon vagy fenyegető telken –
a vénuszdomb virágai között,
szeretlek, sokkal vészesebben,
mint ahogy utálom önmagam.
Tétova csata, ütközet...
higgyünk egymásban takaréklángon,