Ez a vers üres ház a temetés másnapján.

Szellőztetünk, nem nyúlunk semmihez,

a vetetlen ágy felől még a hörgését hallani.

Ez a vers: ahogy fekszem mozdulatlanul,

várom, lehetőleg ne történjen semmi.

Ebben a versben rólad szeretnék, hiába,

nem tudok elszámolni veled magamnak.

Olyan ez a vers, mintha valaki követelné,

színt valljak, mert annyira fontos vagyok neki.

Annyi ez a vers, amennyire rebegném, súgnám,

kiáltanám, harsognám, hogy: szemtelen hazugság!

Ettől a verstől ne várj, ne kérj semmit,

mert ez vagy, ez a nélkül, ez a között.

Mert ez a vers nem út- vagy viharjelző,

nem hullámzás, nem sziklás partszakasz.

Ebben a versben elindulhatsz. Mondom: légy bátor!

De ne nézz vissza! Ne gondolj az atyai házra!