A szomszéd kakasa szárnyaival

leveri az időt a kerítésről,

szétloccsan földön, aknába folyik,

patakba ér, tóba, tengerbe.

Kavicsok közé merül, bújik föld alá.

Poharadba töltöd, amikor lassú napokra vágysz.

Mintha mindig rossz szót nyomatékosítanál

minden mondatodban. És miért nem tud a tér is

lábunk alól kicsúszni, a kontinensek lassúak,

partmosást sem élünk meg egy-egy öltő alatt.

A középrétegek morajára süketnek születtünk.

Játékaik vagyunk, ne unatkozzanak.

Amit mi kaptunk, évek óta tépetten hever a sarokban.

Azoknak jutott itt a legtöbb.