csak az nyer aki tudja hogy kell egyetlen szót tartóssá tenni volt az az éj szelíd harapások lélegzetvételnyi szünet míg a szánk megpihen kiesett hajadból a csat fölöttünk csillagraj sodródott fényt vetített ránk és idegenséget szórt a pupillánkba féltünk illetve féltél kérted hasítsam fel a sötétség gyomrát folyjon szurokká sűrűsödve először az ablakokra az ajtó alatt beszűrődő reggeli fényekre, az éj peremén csüngő testünkre a kihűlő ajkaidról fakadó többé nem leszre a már semmi sem tetszikre volt az az éj hallgattalak hogy amink van az csupa sebzés szívtam be annak a virágnak a bódító fanyar illatát ami a tüdődben nőtt összemorzsoltam szirmait levelét szárát ebben nyújtózkodtunk egy vagy több napon át egyhuzamban vártuk amíg az állatok száján megköt a szurok immár a fénytelen csillagrajban peremén a szétomlóban levő világnak
