[2021. július]
A radiátor fölött apró ananászok lebegnek. Biztos jelent valamit, de nem tudom, hogy jót vagy rosszat. Reménykedem, hogy jót, mert ezek a sárga, kócos hajú gyümölcsök nem okozhatnak rosszat. Nem gonoszak, inkább édesek, nem szomjaznak vérre. Mégis megrémít ez a lebegés, mert a kolibriktől is félek, hogy miért nem repülnek egyenesen, az nem rémít meg, az normális, de ez az egy helyben tartózkodás rémületes, mintha egy rájuk szabott kalitkában volnának, és azért mozognának így. Hallok egy hangot, ami a kaputelefonok csengéséhez hasonlít, és várok.
A barátnőmtől kaptam születésnapomra ezt a takarót, tetszik, kényelmes, puha, de most szűk, és belém ragad. Mi van akkor, ha ez egy előre megfontolt terv, amit kieszeltek ellenem, hogy ne tudjak kikelni az ágyból, mégis lássam ezeket az ananászokat, mert az fontos, de nem érinthetem meg őket, nem léphetek közel sem hozzájuk. Egyre hangosabb ez a csengés, és valaminek történnie kell, mert nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mellettem van ugyan a telefon, de nem tudom, mit mondanék a rendőröknek. Azt azért én sem hihetem el, hogy a radiátorom fogságban tart, és felette ananászok lebegnek, és jöjjenek gyorsan, mert csak ők segíthetnek, hiába szeretném így, nem tudnak, ők is csak emberek, nem szuperhősök. A barátnőmet sem jó ötlet felhívni, mert nem akarom elijeszteni magamtól, mert azt fogja hinni, hogy megőrültem, és ne foglalkozzam vele többé, mert nem akar többet hallani arról, hogy napok óta futnak struccok az ereimben.
Már nem csengett, zúgott, és az ananászok idegesen forogtak. Nem beszéltek, pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy mit mondanak, mert tudom, hogy intelligensek, hogy nem hülyék, biztos lett volna tanácsuk, hogy mit kellene jobban vagy rosszabbul csinálnom. Ehelyett leesett a radiátor a helyéről, és eltűntek, nem forogtak tovább, nem is lebegtek. Fel tudtam kelni, már nem ragadt rám a takaró. Nem voltak a földön, tényleg eltűntek, csak a radiátor kattogott, mintha oda bújtak volna vissza. Felemeltem, és megpróbáltam duruzsolni a belsejébe, hátha attól előjönnek. Barna, rozsdás darabok potyogtak ki belőle, de sehol egy ananász, és abban a pillanatban azt éreztem, hogy még a boltokból is eltűntek, hogy többet nem találkozom velük.
Nem mertem felhúzni a fűtést, féltem, hogy szivárogni fog a gáz, és kórházba kerülök, mert nem akarom még egyszer azt a zöld színű délutánt meg a fehér lepedőket meg a műtő klórszagát, köszönöm, nekem elég volt, amikor vakbéllel műtöttek. Felhívtam egy szerelőt, hogy jöjjön, mert gond van. Alig találta meg a házat, időközben átnevezték az egész utcát, és neki még a régi cím volt meg, de valahogy nem is akarta megérteni, hogy miért mondok újat, szerintem azt hitte, hogy ilyet nem csinál az önkormányzat, és megőrültem.
Megnézte a radiátort, mondta, hogy jó döntés volt, nem használni a kazánt, mert mások észre sem veszik, hogy leesik, és előfordul, hogy baj lesz belőle, hogy a hajuk kéken világít, mint a gázláng. Azt is elmesélte, hogy több helyen történt ilyesmi, hogy ez természetes, ha megrozsdásodik, akkor le fog esni egy idő után, mert nem marad tartós, szilárd. Ne aggódjak, csak pár nap, és újra lesz radiátor, fűtés, addig meg tessék alaposan felöltözni, mert sajnos hiába szeretné, nem tud gyorsabban ideérni a Kínából rendelt fűtőtest.
Hallgattam. Nem lett volna értelme vitatkozni vele, hogy te barom, nem esik csak úgy le, még ha elrozsdásodik is, akkor sem, és neki ne magyarázza, látta, és nem tud mit kezdeni az életével, hogy ananászok voltak a szobájában, de nem csináltak semmit, csak tönkretették a fűtését, és nem szóltak egy árva szót sem, szóval menjen innen, és ne rendelgessen, valami raktárból szedje elő, hozza ide rögtön, mert nem szeretem a hideget, mert nekem meleg kell, és nedvesség.
Elment, a kamrába rohantam, hogy egyek valamit, leginkább lekvárt, mert azt idegesen is lehet. Próbáltam megnyugodni, hogy ne a legrosszabb hangulatomban találkozzam vele, és ne érezze azt, hogy követelni akarok tőle, hogy nem fogadom el a nemet, ha egy pár napig nála akarok meghúzódni. Az előszobában felvettem a cipőmet, a tükörben láttam a csápjaimat, nagyon ferdén álltak, gyorsan megigazítottam, majd az ajtó alatt elhagytam a házat.
