[2012. augusztus-szeptember]
MOTTÓ:
– A forradalom emlékére.
– Melyik forradalomra gondolsz?
– Én csak egyetlenegyről tudok: amikor a testem fölszabadult az idő súlya alól, és tőlem függetlenül örült ömagának. Emlékszel?
– Emlékszem, igen.
BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK
[NE LOPJ!] A parancsolat köznapi értelmezése elfedi, hogy a tiltás hangsúlyosan az emberrablásra, illetve a másik szabadságának megvonására is vonatkozik. A Talmudban ezt találjuk: „Mestereink azt tanították: Ne lopj. Az Írás itt az emberrablásról beszél." (Talmud. Szanhedrin 86a) Az írásértelmezés későbbi, keresztény története során is sokáig éberen figyeltek a parancsolat eme értelmezésére, fáradhatalnaul óvtak a plágiumtól és a plagiariustól. (A plágium csak modern kori használatában jelenti a műalkotás szerzőségének eltulajdonítását, a latinizált görög szó évszázadokon át az emberrablást jelentette.) Az emberrablás, rabszolgakereskedés, a személyi szabadság erőszakos korlátozása a Tórában kíméletlen ítélet alá esik. Két példa a parancsolat lehetséges kontextusaként: „Ha valaki embert rabol el, akár eladta már, akár még nála van, halállal bűnhődjék." (2Móz 24,7) „Ha valakit rajtakapnak azon, hogy elrabolt egy embert testvérei, Izrael fiai közül, és durván bánik vele, sőt eladja, az ilyen rabló haljon meg." (5Móz 24,7)
[TÖRTÉNET] Két valós történet eggyé olvadásából született a darab, a szerzőhöz igen közel álló személyek életeseményei ihlették. Mindkettő a romániai nyolcvanas éveket idézi, ennélfogva mindegyre átlépnek a fikcióba, nem pusztán a történelemmé lett idő, hanem a nyolcvanas évek legvégének olykor kifejezetten borzalmas virtualitása okán. A nevek, ha egyáltalán vannak, nem valóságos személyeket fednek, esetleges megfelelések valós személyekkel a fékezhetetlen véletlen művei.
[ÍRÁS] A darab nem monodráma, egyetlen monodráma sem monodráma, ebben a szövegben viszont annak lehetőségét is elhelyeztük, hogy többszereplős változatban is eljátszható legyen. A főszereplő mindegyre előhívja a többi szereplőt vagy a hangokat, megteremti a szituációkat, és kommentálja is őket, kilép és belép a jelenetbe, a Heiner Müller-i dramaturgia távoli visszhangjaként.
[TÉR] Majdhogynem üres, nagy kiterjedésű játékteret látunk magunk előtt, amelyet egy szürke operafólia vagy fölvállalt filmvászon zár le. A térben egy – akár guruló – fémkeretet látunk, rajta vállfákon nagyon sok és sokféle színházi jelmez. Annak a lehetőségét is fölveti a darab, hogy a jelmezek egy kiállítást idézzenek fel, így egyszerre majdnem-személyesek és bábszerűen üresek. A térben még egy kis méretű, guruló talapzatra rögzített csontvázat is látunk. Az operafólia dokumentumfilmek, híradórészletek vetítésére kínál lehetőséget, amelyek főként a titkosszolgálati dokumentumok alkotta jelenetek alatt történhetnek.
[FIGURA] Szereplőnk, a Lány, akiről a történet szól, okos, erős, törékeny, egy kicsit flúgos, szélsőséges érzelmekre képes, kiszámíthatatlan és minden mozdulatában elbűvölő nő.
[DOKUFIKCIÓ] A darabban szerepelő titkosszolgálati (ál)dokumentumok lehetnek hangok, lehetnek játszó személyek. Az egyszemélyes színház esetében, ami a szerző szándékaihoz a legközelebb áll, valamennyit a Lány mondja el, maszkszerűen, tárgyilagosan, mintegy értelmezetlenül.
[ELŐADÁS] A rendezői utasítások, valamint a bevezető megjegyzések a szerző látomásai, improvizációi, virtuális előadás-kísérletei. Annak a jelzése, hogy a reménybeli előadás mérhetetlenül többet tud a szövegről, mint a szerző. Megjegyzéseink mindegyike szabadon fölülbírálható, figyelmen kívül hagyható és elvethető.
1.
PICUR
Bejön a térbe a Lány, két tömött szatyorral a kezében. Térül-fordul, leejti a szatyrot, zsömlék, közelebbről meg nem határozható konzervek, szép tárgyak gurulnak
szerteszét.
Leveszi a kabátját, keresgélni kezd a kiaggatott ruhák között, fokozódó ritmusban.
A jelenetet jó, ha színházi próbának fogjuk fel, készülődésnek a fellépésre, amiért
egyszerre játékos és komoly, improvizatív és pontos.
Nem.
Nem.
Nem.
Nem ez,
ez sem,
ez sem...
Na nézd csak,
nézd...!
Lássuk csak...!
Shopping-show:
bohóctréfa
Hölgyeim és uraim!
Bemutatom önöknek Picurt,
a guruló talapzatra rögzített,
Shorty néven is ismert
minicsontvázat!
Mutatvány
Gurul, térül-fordul,
integet, bólogat,
sőt puszit ad...!
Nos, Picur,
lássuk, mit tudsz!
Mutatvány
Picur mindent tud, komplex
tornamutatványokra képes!
Mutatvány
Egyedülálló!
Egyedül áll, nézzék...!
Csak sírni nem tud –
Ezt ne is várják el tőle,
nem sír,
egyszerűen képtelen sírni...
Bearanyozza magányos óráinkat...!
Csúcskategóriájú minicsontváz,
hölgyeim és uraim,
szakképzett 3D mérnökök nagy teljesítményű
hardver és szoftver segítségével
optimizálták.
206 csont, csontika, csontocska,
kalapács-üllő-kengyel,
repülőborda, na meg a griffmadár
szárnyaira emlékeztető rafinált lapockapár...!
És a csontok csontja:
a hívogató szeméremcsont...!
206 tökéletes csont,
se több, se kevesebb, pontosan annyi,
mint a méretes embernél,
csak éppen kisebb helyen is elfér,
fárasztó utazásaink idején sem kell
lemondanunk róla...!
Egy nézőhöz.
Ha az ön által vásárolt Picurnak
netán eggyel kevesebb csontja volna,
mint a sok ezer éve érvényes 206,
Picurját haladéktalanul visszacseréljük.
A koponya levehető és három részre
szerelhető szét, úgymint:
koponyatető,
koponyaalap,
állkapocs.
És most belenézhetünk a koponyába:
mit látunk?
Na mit?
Mondd meg nekik, Picur,
mondd a szemükbe, mit látnak,
erre várnak mindannyian:
Picurt utánozva,
hangtalanul, csak a szót formálva
A Semmit!
Diadalmasan,
a saját hangján folytatja
A Semmit, hölgyeim és uraim!
A valódi Semmi látható, csak itt,
a formás koponyaüregben...!
A tökéletes, lenyűgöző Semmi!
És ami még ennél is több:
mindenki a Saját Semmit láthatja
az agy mélységesen mély tokjában:
Én az Én Semmit,
te a Te Semmit
ő az Ő Semmit...
Hirtelen megáll,
újabb ruhákat kapkod le,
nézegeti őket
Nem,
mégsem...
Hát nem,
egyik sem,
sem-sem...
Valószínűtlenül hosszú csend,
szemben a nézőkkel
Ma dől el az én sorsom.1
Csend
2.
FÉNY
Koncentrál, majd elkezdi, mintha egyedül próbálna.
Azért a boldogságért,
hogy színésznő legyek,
elviselném a hozzátartozóim
ellenszenvét, a nyomort, a csalódást,
padlásszobában laknék,
rozskenyéren élnék,
szenvednék a magammal való elégedetlenségtől,
tökéletlenségem tudatától,
de ezért megkövetelném a hírnevet,
az igazi,
zajos hírnevet...
Tenyerébe rejti arcát
Beleszédülök... Huh!2
Kilép a játékból
Valami mással kellene próbálkozni.
Csend
Ha játszom,
bármit,
bármit,
megnő bennem a szeretet.
Akkora lesz, mint egy diófa,
és olyan erős is.
A szeretet a színpadhoz köt,
deszkák, por, trégerek,
a hangtalan süllyesztő,
na meg a fények,
a fények, Uramisten!
Mint a teremtés hajnalán,
amikor a Nagy Magányos Világosító,
Annak a világosítónak a nevét
mondja, aki az éppen történő
előadást világítja
egy igazi Máyer Sanyi3,
csak éppen rettenetesen magányos,
magányos és rosszkedvű,
mint egy jegyellenőr az 1-es villamoson,
vagy még inkább a sötét 9-os buszon...
Amikor a Nagy Magányos Humortalan Világosító
a kietlen és puszta világ felé
fordítja a napot, majd a holdat és a csillagokat...
A világosító követi
az instrukciókat
Fölmegy a fény, még, még, még, most jó,
és ömlik a fény a reflektorokból,
fejgépekből, gégenekből...
most a súroló fényekbe keverünk
egy kevéske vízkéket,
sok,
ennyi,
a fényfüggöny meg legyen tömör,
még,
még,
úgy...
A fényfüggöny mögé megy,
onnan mondja
Nem lehet átlátni a fényen...
Semmit, semmit.
Nem lehet látni a fényben lakót,
megvakulsz és mégsem,
márpedig megvakulsz.
Játék
A hang...?
A hang áthatol a fényen, csak a hang...
Miért?
Nincs válasz.
Visszajön
És most egy sarki fényt kérek...!
A sarki fénybe,
aurora borealis,
igen,
kellene még
zöld,
vörös,
és kékesibolya,
úgy...
Akkor azt mondja hitetlenkedve,
azt mondja a
Nagy Magányos Humortalan Világosító,
az aurora borealist látva:
Hát ez baromi jó!
Ez király!
Ez frankó!
Ez igazán dögös!
Penge!
Tök cucc, öregem!
És bizony kicsordul a könnye,
mert még nem tudja,
honnan is tudhatná,
majd megtudja persze,
későn,
későn,
hogy a szentimentalizmus,
az önmagunktól való puha elgyönyörödés
a világkerekség,
a földi és égi lények,
az ember és az angyali seregek
legbiztosabb megrontója...
Szünet
A szeretet, igen,
micsoda hülye szó ez is,
a színpadhoz köt,
a színpadon kívül
sokszor és sokat vétkezem
gondolattal, szóval,
cselekedettel és mulasztással,
de leginkább jól megfontoltan,
és irigylésre méltó módon precízen...
Ahogy eltűnik a színész, Uramisten!
Ahogy a színész eltűnik...!
Huss...!
Beleszédülök...!
Ahogy semmi, de semmi nem marad belőle,
csak a jelmez,
a ruha esése,
a lélektelen redő...
Nincs vigasztalanabb,
nincs siralmasabb,
nincs kacagtatóbb,
nincs reménytelenebb,
nincs kegyetlenebb
egy színvonalas jelmezkiállításnál...
Jövök!
Csönd,
egy kiállítás képei,
időmúlás
3.
EGY EMBER
Utca, fenyegető félhomály, amitől sötétebbnél sötétebb a tagolatlan szürkeség.
Mintha visszhangozna a hangos beszéd, de még a hallgatás is.
Hol vagytok...?
Kicsi koszosok, fiúk-lányok,
hol bújkáltok?!
Hahó...!
Senki.
Észreveszi, hogy követik
Ki vagy?
Anti...?
Nem, nem ő az.
Itt kell lennetek, verebecskék...!
Gyertya fénye,
élő láng,
kapj belém...!
Követnek?
Követnek.
Titokban követnek,
mondta Anti titokban...
Kik?
Hát a titkosrendőrök,
a megbízottak,
a hivatásosok,
a belbiztonságiak,
az informátorok,
a hatósági személyek,
az elszámoltatók,
a civilek meg az egyenruhások,
meg hát az önkéntesek...
Ilyen sokan...?
Belbiztonság –
nem tudom megszokni,
nem és nem.
A saját testére érti
Belbiztonság.
Itt meg itt meg itt.
Mennyi sötétség a testben...!
Nagy üregek, alagutak,
visszhangtalan járatok.
Eltéved benne a lélek.
Kiált
Engem ne kövessenek, érthető?!
Bizonytalan visszhang
a válasz
Árnyékok surrannak –
iszonyatos.
Jön valaki mögötted,
valahogy nem látod sohasem az arcát,
úgy rendezi, hogy ne lássad,
messzi árnyék, jön veled,
nem tágít.
Azt játssza, hogy nincs.
Isten is azt játssza, hogy nincs.
Nem szeretem, ha Isten
játékos kedvében van,
mondta apám reggel,
mondta délben,
mondta este.
Ámen, és lefeküdt.
Lefeküdt anyámmal.
Vaku villan,
csend
Na tessék, egy sarki fény.
És megint ezt a morcos arcot...!
Kivárják, amíg arcomra ül a morc.
Pofákat vág
Jól lekaptak.
Biztosan ezt szeretik,
ezek gyűjtik a morcosokat.
Gyere közelebb, lássalak, ki vagy,
gyere, bárki légy,
angyal vagy ördög, ne félj...!
Eltűnt, mint a kámfor.
A kámfort az ördög találta fel.
Nem is volt senki,
lehet, lehet,
engem mégis követtek,
őrület.
Miért követnek engem ezek, Anti?
Mert nincs engedélyed.
Valóban nincs.
Nincs, mert nem kértem.
Annak sincs, aki kéri,
én legalább nem kértem,
azért nincs.
Pontosan.
Mire nincs engedélyem?
A közterület elfoglalásához.
Nem én foglalom el,
hanem a kicsi koszosok...
Honnan tud ennyi kóbor
gyermek előbújni...?!
A föld repedéseiből...
Mintha nem is anya szülte volna őket...!
Utackövek,
utcalámpák,
utcagyerekek.
És te szabadtéri színházi előadásokat
tartasz nekik.
Igen, igen, de még mennyire
hogy szabad téri,
máris szabad a tér,
ahol elkezdem
az előadást,
nagyon bírom.
És jönnek a kicsi koszosok,
megnézik az elődást,
tapsolnak, őrjöngenek,
utána nagyot eszünk,
ünnepelünk...
Mit?
Mi mit?
Mit ünnepeltek?
Hát azt, hogy jönnek a verebecskék,
megnézik az előadást,
tapsolnak, őrjöngenek,
nagyot eszünk,
ünnepelünk.
Hát ez az,
ezért követnek a belügyesek.
Nincs engedélyed.
Ha kérek engedélyt, nem követnek?
De, de, akkor is követnek.
Amint engedélyt kérsz, máris követnek.
És ha nem, akkor meg azért.
Jó, ezt értem.
Értem, hogy nem érthető, jó.
Érthető világban élni:
ez végül is lehetetlen.
Tiszta, fáin, benne vagyok.
A diktatúra, mondta Anti,
nem kivételes állapot,
az a kivételes, ha nincs,
ha nem diktatúra van,
hanem szabad a tér.
Nem arra nincs magyarázat,
mondta Anti,
hogy miért van diktatúra,
hanem arra,
hogy miért nincs éppen,
amikor nincs,
ha éppen nincs;
de kétlem,
hogy ne volna,
amikor nincs...
Vaku
Na, legalább most volt valami,
mosolynál kevesebb,
morcnál több.
Haladunk.
Vaku
Hé, te!
Ki vagy a vaku mögött?
Senki,
ezt játsszák.
Megyek...
Kihasad a szatyor oldala,
minden, ami benne volt,
szétgurul
Mindjárt gondoltam,
a teremtésit...
Ha kihasad, mert kihasad,
és minden szétgurul,
mert szétgurul.
Szedegeti össze a holmikat
Nem az a kivételes, hogy kihasad,
hanem hogy nem hasad ki,
arra nincs magyarázat,
hogy nem hasad.
Bocsánat...!
A teremtésit!
Mintha hallaná
Máma már nem hasad tovább... –
ki mondta ezt?
Megáll,
mintha valaki megérintette
volna
Egy kéz...!
Megérinti a kezemet egy kéz!
Egy kéz, Istenem!
Kézrátétel...!
Ki vagy?
Nézd...!
Egy ember van itt...!
Ne segíts!
Segíts...!
Te vakuztál?
Nem?
Akkor jó.
Mi a neved?
Ne, ne, jobb, ha nem tudom.
Ember!
Egy ember.
A kéz...!
Mit tud a kéz, Uramisten...!
Az én kezem, az ő keze,
egy ember, és még egy.
Két ember miért több,
mint két ember?
Ne engedj el, kéz,
el ne engedj!
Verebecskék...?!
Itt vagytok?
Gyere!
4.
EGY ANGYAL
Láthatóan gyönge állapotban van, a jelenet végére szedi össze magát, nagy nehezen.
Gyermekkoromban jött egy angyal,
mindig ugyanaz,
egy valódi,
egy igazi,
egy tökéletes
angyal,
tényleg.
Nem túl nagy,
nem túl kicsi.
Angyal,
iszonyú.
Úgy hívtam, Picur.
Megállt előttem,
nagy, kerek szemekkel
nézett rám,
és nem mondott semmit.
Egy árva hang sem jött ki belőle.
Szólalj meg, angyal!
De nem, hallgatott,
mint aki elfelejtette a szöveget
abban a szent pillanatban,
amikor belépett a színpadra.
Szólalj meg, angyal...!
Na?
Semmi.
Egy néma angyal,
ilyen jött,
ezt küldték hozzám.
Vagy rám.
Nem mindegy.
Egy Picur.
Nincs üzenet,
szárnyak vannak,
nagy, súlyos szárnyak,
csak szárnyak, semmi más.
Egy meztelen angyal,
tollatlan néma állat,
Angelus tacitus,
te...!
Mindent elfelejtett az én
Tacitusom.
Kikerekedett angyalszemek,
amúgy szép zöldek,
és csend,
nem csend: némaság...
Semmire nem emlékszik.
Lehet, hogy halott?
Egy halott angyal jelenik meg nekem?
Élsz?
Szólalj meg!
Nem baj, nem baj.
Gyere még hozzám,
kicsi szerencsétlen,
itt is maradhatsz,
amíg a világ,
gyere,
gyere.
Összerándul
egy hirtelen támadó
alhasi görcstől
Nem engedem, hogy elvegyék...!
Nem.
Nem.
Nem.
Csitítja
Ne félj, egyetlenem, ne félj...
Fényjelek „kintről".
Erőt gyűjt
Jó, jó, megyek már.
Megyek.
Összeszedi a kenyérkéket,
az egyik szatyorba belegyömöszöl
egy jelmezt is, utána fölveszi a kabátját,
áll, szemben a nézőkkel,
mozdulatlanul.
Váltás
5.
A „PORNÓ" FN. DOSSZIÉ
17. oldal
386/001
1989. október 7.
SZIGORÚAN TITKOS!
Forrás: „Kispap" fn.4
Felvette: G. Serghei őrnagy
Helyszín: „Műemlék" konspiratív lakás
Tárgy: „Pornó" színházi előadása
JELENTÉS
1989. október 6-án, pénteken 19.00-kor a Célszemély szabadtéri előadást tartott az utcagyerekeknek a Hóhér háza romjai között. 18 (azaz tizennyolc) gyerek volt jelen, javarészt koszos cigányok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemcsak a cigánygyerekek voltak koszosak, így a nemzetiségi megoszlást nem állt módomban megállapítani. A múlt heti előadáshoz képest több mint 100%-os a nézőszám növekedése! Jelen volt az „Öreg Anti" nevű személy, akinek a jelenlevők közül senki nem tudja, vagy nem akarja tudni az igazi nevét. Feltételezésem szerint az „Anti" nem az Antal becézett alakja, hanem a nevezett személy közismerten elvakult rendszerellenességéből származó ragadványnév vagy fedőnév. Megfigyelésem szerint mindenki papi személynek kijáró tisztelettel van iránta (érdemtelenül, mert nem pap és nem is volt az), csak a Célszemély nem, aki úgy beszél vele, mintha apja volna. Köztudomású, hogy a Célszemély apja nem ő, hanem a megboldogult Pop vízmérnök a Görög templom utcából, ámde a Célszemély köztudomásúan nem beszámítható. Egyszerűen bolond.
„Anti" vagy „Öreg Anti" egy Dacia gépkocsi újnak látszó akkumulátoráról működtetett import halogénlámpával világította meg a Célszemélyt. Ő szolgáltatta a hanghatásokat is (szélzúgás, ajtónyikorgás, motorzúgás, vonatzakatolás, csámcsogás, csettintés, hirtelen fékezés stb.), olykor recsegő hangon énekelt, a szöveget nem tudtam kivenni. Egyszer hihetetlen hangerővel szellentett, olyan volt, mint egy kisebb robbanás, de nem megállapítható, hogy a produkció részét képezte, mindenesetre a gyerekek lelkes tapssal és éktelen nevetéssel jutalmazták „Anti" produkcióját, pillanatokra le is állt az előadás. Az igen rossz minőségű darab nyilvánvalóan bujtogató célzatú volt, az álságos nyugati demokráciák orcátlan dicsőítése. Egy Smith nevű angol család hétköznapjairól szólt, a következő replikákat sikerült rögzítenem:
„Nocsak, kilenc óra. Megettük a levest, a halat, a szalonnás krumplit meg az angol salátát. A gyerekek angol vizet ittak. Ma jól vacsoráztunk. De csak azért, mert London környékén lakunk, és a nevünk: Smith."5 (Taps, nevetés, füttyögés, a kisebb nézők kórusa ütemesen angol vizet követel.)
„Mrs. Parker ismer egy román fűszerest, Popescu Rosenfeldnek hívják, nemrég érkezett Konstantinápolyból. Nagy joghurt-szakértő. Elvégezte a joghurtipari főiskolát Drinápolyban."6
Az előadás végén a Célszemély bejelentette, hogy „áldott állapotban" van, és megmutatta a gyermekeknek a hasát. Nem vetkőzött meztelenre, ahogyan, mint hírlik, szokott. A gyermekek meg is érinthették a szelíd domborulatot, egyesek odatapasztották a fülüket, és hallgatóztak. Sokáig tartott az ujjongás.
A legvégén „Antival" együtt kenyeret, pástétomkonzervet és ruhadarabokat osztogattak a gyerekeknek.
„Kispap" sk.
Értékelés: „Kispap" fn. informátorunk megbízható, operatív szempontból értékes információkat hozott „Pornó" fn. személy rendszer- és államellenes üzelmeiről.
Intézkedés: Haladéktalanul tájékoztató jelentést készítünk a felsőbb szerveknek.
Feladat: 1. „Kispap" férkőzzön „Pornó" és „Anti" bizalmába további információszerzés céljából. Tudja meg, hogy kitől van a gyerek. 2. A következő előadásról fotó-, vagy ha a felsőbb szervek elrendelik, videodokumentáció készítése.
G. Serghei őrnagy sk.
6.
MEGCSALTALAK
Nekikészül, majd suttogva, mintegy magának.
Rajta, kezdd el!
Kezdd már!
Kevés a fény, de azért elég.
Levegő...?
Levegő.
Belevág, hadar,
mint aki fél a szövegtől,
inkább túl akar lenni rajta
Ó, sírom, nászszobám, te föld odvába vájt
Örök tanyám, immár elindulok feléd,
S szeretteim felé...
Közéjük most utolsónak megyek magam,
Pedig lett volna még az élethez jogom.
Megyek tehát, s számomra egy remény maradt:
Hogy kedvesen fogadnak ott apám s anyám,
S kedves testvérem, kedvesen fogadsz te is,
Hiszen mikor meghaltatok, saját kezem
Megmosdatott, s adott rátok halotti díszt,
S a sír fölött áldoztam is, legdrágább öcsém,
Azt is, mit szenvedek, teérted szenvedem,
Bár az, ki józan, csak helyesli tettemet.
Szünet
Visznek már, nincs haladék.7
Csend
Milyen volt?
Szünet
Visznek már, nincs haladék.
Nem engedem!
Nem!
Nem!
Ne menj el tőlem, hallod?
Csend,
hallgatózás
Hova visznek?
Ölni?
Kik?
Csend
Most is ölnek.
Nem nekem fáj, nekem nem fáj –
és ez kibírhatatlan.
Ő fáj,
nem én.
Miért ölnek?
Csak úgy.
Reggeli közben ölnek,
ebéd közben ölnek,
vacsora közben is.
Gyertyás vacsora,
sok-sok gyertyával –
ez a legkorrektebb:
halotti tor, minden este.
Szeretkezés közben ölnek,
ami alatt megfogansz, ölnek.
Szünet
Megfogantál?
Megfogantál...!
Na lássuk csak, fiatal úr,
itt vagy-e már velem?
Tenyerével több helyen
megérinti a méhét,
a magzat mintha megrúgná
Na tessék, tudtam, itt vagy!
Kapkod
Hogy is van?
Hogy is?
Nem jut eszembe, éppen most...
Igen, megvan, most kell mondani,
az első határozott jelre,
mondom, mondom, máris mondom...
Vált, a fejére sebtében
valami kendőt dob,
ügyetlenkedik.
Színház
Magasztalja lelkem az Urat,
és az én lelkem ujjong
Istenben, az én Üdvözítőmben,
hogy rátekintett szolgálóleánya
megalázott voltára:
mert ímé mostantól fogva
boldognak mond minden nemzedék...8
Megáll, nem folytatja, kuncog
Ujjong a lelkem.
És: boldognak mondanak.
Engem.
Nem rossz.
Hangosan kiált
Mondjatok engem boldognak...!
Tessék...!
Mindenki...!
Visszhangzik a tér,
mintha távoli gyermekhangok is belevegyülnének
Megfogantál?
Érzem az illatod.
Ne menj el tőlem, hallod?
Elmégy?
Elmégy?
Elmégy?
Máris elmégy tőlem?
Itthagysz?
Ne menj el!
Megígéred?
Nem.
Azt mondja, nem.
Mit nem?
Csend
Nem ígér semmit
Akkor most ki a gyilkos,
mondd?
Csend
Ahogy megfogant,
azonnal mandulaillatot éreztem.
Vagy ciprusét?
Valami délszaki illat mindenesetre,
a növekvő sivatag közelségével
meg a kései esővel.
Kérdeztem is az Embertől...
Így hívtam, Ember.
Szólíts a nevemen, mondta,
becsületes nevem van.
Mit képzel ez, isten vagyok én?
Hát nem vagyok isten,
hogy nevén szólíthatnám csak úgy...
Nem árt, ha tisztában vagy vele.
Velem.
Nem vagy isten?
De nem ám!
Szólíts a nevemen!
Hát ez bepörgött...
Még kiderül, hogy hülyébb, mint én.
Nem szólítalak.
Miért?
Mert röhejes.
Amikor kimondom,
egy jókora szárnyas szarvasmarha
jut az eszembe rólad.
Szárnyas?
Szárnyas.
Nem tehetek róla.
Csakugyan nem.
Nem hülyébb, mint én, mégsem,
pedig azt hittem.
Azt kérdeztem az Embertől:
nem csaltalak-e meg véletlenül?
Hogy megcsaltál volna?
Hát csak úgy, pillanatnyi figyelmetlenségből.
Semmi komoly, ne félj...
Nem vettél észre semmit?
Nem.
De figyeltél?
Nem nagyon.
Na látod.
Pedig megígérted, hogy figyelni fogsz.
Kértelek, hogy tartsd rajtam a szemed.
De te...
Én meg teherbe estem.
Ne sírj, mit sírsz.
Hát ez máris boldog...!
Honnan tudod, hogy a tied?
Na tessék, sír...
Ez mégis hülyébb, mint én.
Imádom.
Felfoghatatlan
Az én emberem felfoghatatlan.
Kivel?
Kivel mi?
Kivel csaltál meg?
Ja, igen, igen...
Mit is mondtam?
Hát hogy megcsaltalak, igen...
Minden olyan volt, mint...
A mesében.
Szerintem is.
Tudtam, ne is folytasd.
Nem, nem, nem mese, dehogy.
Mint egy igazi pornófilmben,
amelyben a két pornósztár,
amikor a világosító
olajtól csillogó meztelen testükre
irányítja a fényt,
váratlanul igazi szerelemre
lobbannak egymás iránt...
A világosító, Uramatyám –
az ő kezében van minden hatalom!
Amikor a fény megérinti a testüket,
és elcsattan a csapó...
Pontosan akkor esnek feneketlen szerelembe...
Nem feneketlen.
Nem feneketlen?
Honnan tudod?
Meztelenek, nem?
Igaz.
Igaz, igaz, nem feneketlen...
Fenekes?
Fenekes szerelem...?
Na nem...
Folytasd!
Akkor valami nagy-nagy, sosem várt szerelem
csap le rájuk a magasból.
És egyszerűen nem lehet folytatni...
a..., a..., igen-igen, a forgatást.
Nagy botrány, csapkodás, kemény kaucsuk péniszeket
és gumivaginákat vágnak a rendező
meg a producer fejéhez,
ők meg, a rendező, a producer, a sminkes
meg a csapós hanyatt-homlok elmenekülnek,
jaj-jaj, jaj-jaj,
nyakunkon a veszedelem, jaj...!
Valahogy így.
Nagyon röhejes az egész.
A két főszereplő...
Kik?
Hát a pornósztárok, tudod.
A férfi meg a nő
sietség nélkül a saját ruhájukba öltöznek,
és kézenfogva szépen elmennek.
Kisétálnak a képből.
Soha, soha, soha nem térnek vissza.
Az a visszaöltözési jelenet,
Uramatyám,
amit a megzavart operatőr
véletlenül rögzített:
igazi filmtörténeti kuriózum lett.
Ők ketten meg azóta is boldogan élnek...
Szünet
Nevetsz?
Nem nevetsz?
Rövid szünet
Mintha álomban történt volna...
Álomban?
Kivel csaltál meg?
Szerinted?
Nem tudom.
Tudnod kellene.
Megmondjam?
Mondd, ne kímélj!
A fények felé bök
a fejével
Vele.
Vele?
Vele.
Szünet
Mondott valamit?
Mit mondott?
Szünet
Ne aggódj, és a világért se vádold magad,
én sem vettem észre semmit.
Nem is gyanakodnék rá, ha ez az illat...
Igen, az átható illat miatt lett gyanússá.
Az illat buktatta le.
Szünet
Mandula vagy ciprus?
Valami délszaki illat mindenesetre,
a sivatag közelségével,
meg a kései esővel,
ahogyan fölébreszti a homokban szunnyadó
csírákat és magvakat.
Nem.
Nem.
Talán mégsem.
A homokra kifutó tenger,
meg az ismeretlen túlpartról
áradó tengerparti fuvallat
szédületes illata,
benne a mandula, a ciprus
és az éjjel-nappal lobogó
tébolyult hibiscus illatával.
Csönd.
A magzathoz
Megöltelek?
Én?
Szünet
Ki a gyilkos?
Ki a gyilkos?
7.
EGY POLOSKA
Azon a napon...
Melyik napon, melyik napon?
Hát azon!
Azon a napon,
amikor megfogant...
Amikor megfogantál.
Azon a tűzforró éjszakán
már lehallgattak bennünket.
Bekopogott hozzánk Görény szomszéd,
mindenki így hívja a lépcsőházban,
Görény elvtárs vagy Görény úr,
ki hogy,
csak a Görény a biztos...
Sajátos, csak rá jellemző,
penetráns illatot áraszt.
Nagyon irigyli persze mindenki,
mert bárhova megy orvoshoz,
közjegyzőhöz, rendőrségre,
kenyér-, hús-, tej- vagy vajsorba,
azonnal szó nélkül előreengedik,
hogy minél hamarabb szolgálják ki,
és menjen már, menjen, menjen.
Görény szomszéd halálsápadtan becsönget hozzám,
és köszönés nélkül felszólít,
hogy menjünk be a fürdőszobába.
Nincs fürdőszobám, Görény szomszéd,
csak tussolófülkém.
Nem számít,
menjünk már be!
Beférünk?
Ne akadékoskodjon folyton!
Muszáj.
Valami életbevágóan fontosat
akarok mondani.
Bemegyünk a fülkébe,
mindketten beállunk a zuhanyozókádba,
én meg várom, hogy mondja, hátha
megkönnyebbül.
Mire vár?
Nyissa ki...
Mit?
Mit...!
Segítsen!
Hát a csapot, bolond!
Tövig!
Gyorsan!
Ezt kéri elhaló hangon,
mint akinek nem sok van már hátra.
Nem jobb lenne, ha kimennénk,
ő kényelmesen lezuhanyozhatna kedvére,
meleg víz is van éppen,
és utána nyugodtan beszélgethetünk.
Nyissa már ki azt a kurva csapot!
Melyiket?
Mindkettőt.
Nem jó, tövig, megmondtam.
Hadd zubogjon.
Ordítva
Jó, most zubog.
Ne ordítson!
Vetkőzzem le, azt akarja?
Megőrült?
Ruhástól?
Megőrült?
Mindenki ezt kérdezi tőlem.
A szomszédot utánozza,
amint rémülten suttogva
mond valamit,
csak a szavakat formálja
Nem értem.
Mintegy elismétli
Poloskát helyeztek el a padlásszobájukba.
Vigyázzanak, mindent lehallgatnak.
Mit?
Poloskát?
Igen.
Úristen!
Közönséges ágyi vérszívó poloskát?
Nem.
Cimex lecturaliust?
Nem.
Palackát, pakilincset, csimaszt, büdösférget?
Nem.
Tessék, még egy testes poloska is,
a csótánylégiók mellé –
hát csak ez hiányzott.
Görény úr alig bír
uralkodni magán
A poloska, mélyen tisztelt asszonyom,
az egy közönséges lehallgatókészülék,
elektronikai kütyü,
amelyet a hatóság emberei rejtenek
el a célszemély lakásában
információgyűjtés céljából.
Érti már?
Ön célszemély.
Hát akkor az egészen más,
halálra rémített, Görény úr,
na, nyugodjon meg szépen,
nem történt semmi,
ami a szívemen, az a számon,
erre nincs ellenszer.
Sírva megy el Görény úr,
csuromvizesen cuppog a lépcsőházban.
Mindene sír.
Azon a napon,
amikor végre megfogantál,
azt mondtam az Embernek:
Tudod mit,
gyere, szeretkezzünk nekik.
Nem érti
Nekik...?
Lelkesen
Nekik.
Nem érti
Mégis, kiknek?
Hát ezeknek a poloskásoknak,
gyere már!
Inkább magunknak, jó?
<