Ki érti meg az állatok bőgését 

Az örökös munkáról és a ketrecekről? 

Csak én kívánok velük egy jászolnál lenni. 

Mert az én szemeim is örökké kérdeznek. 

És hol van, aki felelni tudna? 

Testvéreimet isten mellé ültették az asszonyaik. 

Ha néha lejönnek hozzám, betakarják a szemeimet. 

Társaim a hold alatt az asszonyért hegedülnek. 

Talán a párom. 

De ő fehér gyolccsal a testemet mossa, 

Mert holnap talán már mellém fekhet. 

Emberek! 

A ti nyelveteken szólok. 

Talán még lesz valaki köztetek, aki felém nyújtja a kezét. 

Akkor szemeimet a madaraknak adnám. 

Színes üvegből házakat fújnék a hegyek tetejére. 

A narancsszagú szigetek elé úsznék. 

De csak az állatok jönnek. 

Várjatok, veletek megyek a jászolok elé.