[Látó, 2009. december]


 


A Látó Irodalmi Színpadán 2009. április 11-én elhangzott Radnóti-emlékest szerkesztett változata.
 


Költőnapló


Figyeljenek, kérem, és jegyezzék meg, miről szól a vers, jegyezzék meg, hogy utána elmesélhessék. 
Verset el lehet mesélni? Jó verset képtelenség. Igaz, a jó vers olyan ritka, mint az arannyá vált szőlőkacs. Cserei feljegyezte, hogy Apafi Mihály gazdatisztje hármat is talált életében, és mindhármat a lászlófalvi szőlősben. Egyébként arany szőlőkacs sokfelé előfordult a nagyvilágban is, de a legtöbbet itt, mifelénk találták. Ez volt az aurum vegetabile leggazdagabb termőhelye. Sőt, nem csupán vegetabile, ugyanis találtak egy aranyfogú birkát is (ahogy Josephus Hain orvosdoktor feljegyezte).
Szőlőkacs aranyból? Igen, a természetben ez is lehetséges. Egyébként a híres orosz Isztok Ledokol nevű vodkába szőlőkacsot oldanak fel. A szőlőkacs-kivonattal készült vodkától nem lesz másnapos az ember, bármennyit iszik is. Erre természetesen szintén a véletlen útján jöttek rá, hogy hogyan, mellékes, másról kell most mesélnem. 
Milyen a jó vers?
A katonaság alatt, félve a magyar szótól, tiltották a magyar könyvet. Franciát viszont beengedtek. Trükköm az volt, hogy szereztem egy Guillevic-kötetet, és a magyar verseket az ő francia fordításában olvastam. És mivel hónapokat álltam őrszolgálatban, ahová magammal vittem egyetlen könyvemet, lassan megtanultam a verseket kívülről. Volt, amit előbb franciául ismertem meg. A „Pourquoi malheureux ton coeur a-t-il…” kezdetű Nagy László-verset azóta sem olvastam magyarul, franciául viszont ma is bennem él.
A francia Radnóti nem nyerte el a tetszésemet. József Attila legtöbb verse franciául is nagyszerű, de a francia Radnóti nem olyan jó. Ám a legtöbbet ezekből a fordításokból tanultam a versről.
A francia vers mesél, a magyar történetet mond.
„Pendant la nuit la neige tombe. / Il y a dans le noir le frolement d’un ange. / Toujours plus pres, toujours sans bruit, / La mort vient a travers la neige.”
A történet elmesélhetetlen. Az eredeti vers utolsó két sora – az angyal, aztán megjelenik a halál, és így egymás mellett, egymással viszonyba állítva – el tudja mondani a halálról azt, amit még Tolsztoj sem tudott elmesélni. Amire nincs elbeszélhető történet. Az elbeszélhető történet primitív a vershez mérten.
Mert a vers nem szerep és nem történet, nem hang és nem dallam. Mi a vers?
A jó vers olyan, mint az emlékező víz. E különös oldószer, amelyben a feloldott anyagból már egyetlen molekula nem található. Csupán emlékezik rá, az egykori találkozásra. A szerkezetében. Emlékezőkristály, ez a vers. Kristályzatában követ egy szerkezetet, egy emléket, egy benne feloldott idegen kristályt. Érzékeny, finom mű: manipulálhatatlan. Nincs benne a mese egyetlen maradványdarabja sem, nincs benne a költőből egyetlen mosolynyi sem, egyetlen könnycseppnyi sem, nincsenek benne a napjai, az évei, semmi. És mégis.


 


Radnóti Miklós
Naptár



Január


Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.


1941. február 5.


Február


Ujra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyár odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.


1941. február 21.



Március


Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.


1941. február 26.


Április


Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.


1939. március 12.


Május


Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.


1941. február 25.


Június


Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.


1941. február 28.


Július


Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcu fák felett.


1940. június 12.


Augusztus


A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.


1940. július 21.


Szeptember


Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.


1940. július 15.


Október


Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.


1941. február 7.


November


Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? nem is félek talán.


1939. január 14.


December


Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.


1941. február 11.