Tudod, mit kérek a Jóistentől?

Szerezzen nekem egy lányt, akivel

randizhassak. Milyen legyen az a lány?

Magas, vékony, hosszú barna hajú,

barna szemű, folyton mosolyogjon,

akkor is, amikor szomorú, és szeressen 

engem úgy, ahogyan én fogom szeretni őt.

Kézenfogva sétálunk majd a parkban,

és mindenféléről beszélgetünk, néha

puszilózunk, nyáron fagyizunk, télen

megcsodáljuk a karácsonyi vásár fényeit,

aztán mindenki hazamegy a saját lakásába,

a szüleihez, másnap vagy harmadnap 

újra találkozunk, addig is arra

a találkozásra várunk. Mindez soha

nem fog megvalósulni, kiáltasz rám,

nézz már magadba, hiszen arra is

képtelen vagy, hogy kenyeret

meg tejet vásárolj a sarki boltban.

Mikor sor kerül arra a randira,

akkor nagyon boldog leszek, hevesen

ver majd a szívem, sápadtságnak

nyoma sem lesz az arcomon, s a 

szemeimbe különös, titokzatos fény

költözik. A mesének akkor lesz vége,

mondod hangosan nevetve, mert kettőnk

közül te vagy az ép, a normális.