a vasárnapok krónikus szomorúsága estére megcsomósodik a gyomorban mint a félelem bútorok mögül szörnyek arabeszkje mászik elő eljátszanak a pislákoló lámpával megsiratják a nyűgös gyereket vacsoramaradékot turkálnak mindezt és hogy valamit a gázon kavargatsz nézem magadba záródsz mint egy növény nem kapsz fényt s az este ablak a gyerek- szájtól-kéztől maszatos hétfőre nekiállsz s elmosod mindazt mi szó- készletünk szennyezte majd én eltörlöm mondom de máris rejtem mentenem kell a tartalékot hogy majd módszeresen kialvatlanul segítek a lánynak újrabútorozni magamban ha már annyi bajt hozott rám
