[2020. június]

---

Riának hívom őt,
de éppúgy mondhatnám sónak, vagy villámnak is.
Sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá,
    hogy szép s azután kiejtjük kezünkből.
Röntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és
    szavaimon,
haj, de igen messze van.
Ha egyedül vagyok, odaül homlokom elé, nagyon
    fájhatok neki,
sóhajt s testemre hullajtja fájdalmait.

Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a
    virágokat,
pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat
    dobálnak jobbra-balra,
belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei,
közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről
    sem tud,
azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy hogy engem
    kínál meg vacsorával.

Egy hangvilla két ága vagyunk
s mégis, ha egymásra nézünk,
néha rekedten száll föl a szomorúság.