Milyen különös, hogy ez a zöld folt, gondolta, már azóta megvan, hogy mióta is, nem emlékezett. Talán amikor a múlt hónapban a lányához indult, és legurult a lépcsőn. Vagy amikor leesett éjjel az ágyról, és másnap találta meg a szomszéd. Az orvos felsóhajtott, mennyi anyajegy. A néninek eszébe jutott, hogy a férje romantikus nyári estéken csillagképeket olvasott ki belőlük. Azóta betelt a vászon. Most már inkább olyan a bőre, mint a pulykatojás.

Nem tud varasodni, ha mindig elkaparja, szisszent fel az orvos. A néni lesütötte a szemét. Nem emlékezett rá, hogy valaha is elkaparta volna. Egy újabb seb. Végignézett a testén, de most tüzetesebben, mint reggelente, amikor emlékezni próbál. Hogy ágált a fülbevaló ellen az édesanyja sokáig, mert az az újszülött kislánya makulátlan testén hibát ejt. Ma már az egész életét kiolvashatta volna, aki ismeri a rávésődött kódrendszert. Ha felhúzta a jobb szemöldökét, megjelent egy halvány forradás: felrémlett benne a lassítva érzékelt zuhanás, ahogy fejjel nekiesett a szék vaslábának. Egy heves vita utáni ajtóbecsapás következtében jobb kezének kisujja erősen kifelé állt. Ő lett a zeneiskola sztárja; azóta kilenc hangot ért át a zongorán. Formátlan kislábujjkörmén különösen hosszan időzött a tekintete. Beakadt a hurkolt szőnyegbe, ahogy édesapja az esti mese után fellendítette az emeletes ágy tetejére. Elmosolyodott, ahogy ránézett a térdén a balatoni kagyló lenyomatára. Örökké figyelemért harcoló középsőként mennyire élvezte, hogy ő állt a fejvesztett kapkodás középpontjában. Ösztönös védelmező mozdulattal végigsimított a hosszú fehér hegen a hasán.

Részvétem a lánya miatt, mondta az orvos. Nagyon szerettem a műveit! Ez mélyebbre ment, valahova az irhába. Köszönöm, mondta gépiesen a néni. Megszokta már, hogy időnként olyan dolgokat hall, amiket elsőre nem ért, de az orvos már el is fordult, és ő nem akarta feltartani. Majd otthon segítenek a cetlik. A lánya cetlijei. Ott voltak mindenütt. A hűtőn, hogy gyógyszer. A mikrón, hogy ne vasalj. A tükrön, hogy moss fogat. A mankón, hogy vigyázz, csúszós. Mindegyik egy kis szívecskével körbeölelve. Egy ideje eltűntek.

Készen is vagyunk. Ez a krém gyorsítja a hegesedést, zárta le az esetet az orvos. Miért kellene gyorsítani, rettent meg a néni. Mindennek megvan a maga ideje. Jó volt ez így, otthon volt magában. Elvesztek a cetlik. Neki most már a teste a hűtő, a mikró, a tükör és a mankó. Tavaly nyár óta a csuklójára volt vésve, hogy ne vasalj, a múltkori lépcsős eset a homlokára ragasztotta, hogy vigyázz, csúszós. Úgy kapaszkodott ezekbe a hegekbe, mint egykor a szívecskés cetlikbe. Mire emlékezteti majd ez az újabb heg. Közeledik egy székláb, becsapódik egy ajtó, ágyra lendít két kar, feltép a kagyló, egymásnak ütközik két autó. Kapart egyet. Ez a seb nem fog behegedni.