In memoriam Hamvas Béla

Az ágyú szól messziről,

S az eső halkan szitál * – 

Lassan nincs hírem senkiről,

S bennem az emlék zihál:

Akkor még jobb volt, gyerekként,

Álarca nem volt semminek...

Mintha azóta nevetnék:

Ne rójj fel semmit senkinek!

Mondogatom, motyogom magam elé,

Míg menetelünk az életből kifelé,

De utána vissza, még ép ésszel, éjjel,

Rongyokká foszlott szegénységgel –

És mondd, miért, hogy...

Nincs-válaszok konganak, hullnak –

S ha elesettek, kik mögém bújnak,

A kegyelem bennem is lerogy

Küszöbére annak, ki Megvált –

Mert hinnem kell benne, kötelesség!

Ahogyan Anyám mindig megvárt –

Jövel, ó, áldott önfeledtség!

2022. július 17.

* Hamvas Béla sorai egyik első világháborús leveléből, 1916.