Emlékeim közt skorpiók játszanak,

bőrdzsekis szabadságharcosok a napforgós sztrádán,

feltülköli kamionunk a sivatagi vöröset, 

törött mosolyt nyelnek az elárvult tükrök, róka menti

kölykeit, gyerekkori játékok a sugárutak mentén,

kezdetektől utazunk, talán együtt jutunk

el a sziklasírig, mely kijelöli majd a véget is.

Valaki a kőzetekre időtlen geometriát 

rajzolt, azóta tartósabbá lettek az álmok,

vonalat húzok a homokba, álláspontom így

határozott lesz, álmodom a Napról, 

a napról álmodom, mikor minden erőfeszítés

értelmét nyeri, ahogy K. B. Kúnó tanítja: válasszuk

azt a valóságot, melyben több a szabadság.

A dűnék mögött ívet húz az izzó gömb,

egy szerecsen asszony mosolyog, pretty woman 

give your smile to me, a lecsorgó arany

napfolttá szelídül asztalomon, hol háborús 

tervek születtek egykor, azóta sok minden történt, 

nyomkövetőt varrtunk a galambokba, és nem 

értjük a monitoron villogó üzenetet.