Az esőcseppek, akár a molyok, bámulnak vissza a lyukas égre, a tekintetükkel befoltozzák, mindig a talpukra esnek, mint a macskává változott boszorkányok, akiknek levágja lám körmeit szomszédunk, mindenki Jánoskája, aki majd visszavedlik hőssé a legváratlanabb szűz pillanatban, amikor Jánosunk beleéli magát önnön egy halálába, és erről több piszkozatot is körmöl.
