nem vagy egy József Attila mondták kegyetlenek voltak és lusták leszállni hozzám
pedig alant is menny van csak nem tudják az átváltozások ott is zajlanak s ha nem is hallszik a madarak surrogása vannak álmok
a világ ott is épül s hogy milyen lesz végül lent dől el
a fekete mennyben a levegőtlenben a sárban a föld szagában igaz a József Attilák a fenti világot bírják egészen a sínekig jutnak fiai ők a vonatoknak is
de azután? azután marad a lenn nem cserélünk nem várunk az életünk a halálunk verset sem írunk nem prédikálunk nincs más dolgunk nevetve várunk
az őszbe tekerve élek valaki valamikor észrevétlenül becsomagolt nincs csomó – megoldható nincs lakat – kinyitható csak valahol a végét (a cérnáét, a tekerékét) kellene megtalálni lelni s aztán mehetnénk bele a télbe „az évszakok változó miserendjébe” (mint mondották nekem egykoron) azt hittem te látod megtalálod kibontod s kapsz velem egy egész világot
tévedtem létállapot ez nálam (akár a hervadó ősz) a szemem mélyén nem lakik semmi kék kékcse (ki hinné hogy ezek falunevek) erre járok ha fékez a vonat várok s ha majd intenek nekem is kiszállok
