be boldog voltam amikor elvették a villanyt

mikor minden fény kialudt körülöttem

nem kellett megcsinálnom a házimat

a leckéimet

már nem kellett gondolnom

a másnapra az iskolában

olvashattam nyugodtan

 

meggyújtottam a petróleumlámpát

amit a szüleim a nagyszüleimtől kaptak

nekik több is volt

mert falun is elvették a villanyt

de ott az idők kezdetétől

nem volt áram

s ezeket a petróleumlámpákat

a dédszüleimtől örökölték

 

az én szüleimnek más gondja nem volt

csak a petróleum

amit csak ismerősökkel és kapcsolatokkal

lehetett szerezni

de végül szintén a nagyszüleim

szerezték meg

tojást adtak érte cserébe

vagy tejet vagy húst pálinkát vagy szalonnát

és egyliteres üvegben kapták 

kukoricacsutkákkal dugaszolták el

a szüleim valahová a spájzba

tették a petróleumot a felső polcra

nehogy a sötétben

összetévesszük őket egy üveg olajjal

borral pálinkával vagy paradicsomszósszal

vagy akármi más páratlan dologgal ami

még volt ott

és megigyuk

a rokonok és a barátok közül

elég sokan ittak petróleumot

tévedésből

többször elképzeltem

milyen az íze

ha egyszer úgy bűzlött

az osztálytársaim házából is

ömlött a petróleumszag

mert az egész Szörényváron

órákig elvették a villanyt

főleg télen

 

kezdetben örültem

mert a sötétség olyan

békét hozott magával

amit a túlmozgásos aki

voltam 

nem érzett soha

a sötétség eloltott bennem valamit

és bátorságot adott

egy kicsit

olyant amilyenre egy 11 12 13 vagy 14 éves

kölyöknek szüksége van

semmit nem követtem el vele

ahogy megtudtam hogy senki

nem követett el semmit

azzal a bátorsággal

de jól tudtam hogy

megvan nekem

és ez elég volt

 

nem nem

olvastam

s amikor szerelembe estem

írni kezdtem

a lányoknak

de inkább saját magamnak

télen a sötétség nem egyedül érkezett

valószínűleg félt egy kicsit

és azért követte szorosan

a fagy

mindketten olyan

este 6 körül érkeztek

s olykor a sötétség 11-kor sem távozott

 

de még ha el is hordta magát

a kurjantása a Podu Gruii felől hallatszott

a fagy velünk maradt továbbra is

és belebújt a lábunkba meg a kezünkbe az ujjak tájékán

az orrunkban a térdünkben a fülünkben

aztán

ha nem csináltál fekvőtámaszt vagy guggolásokat

ha nem jártál körbe a házban

vagy ha nem dörzsölte meg a hátad

édesapád vagy édesanyád

ha nem ugráltál egyfolytában

rövid és gyors sorozatokban

azzal a gondolattal hogy egy szép napon

eléred a kezeddel a plafont

teljesen beléd furakodott

és elkezdtél reszketni

 

néhányszor arra gondoltál

hogy átformálod

azt a reszketést tánccá

de hát elemet a hangszóróba

sem lehetett szerezni csak

ismerősök vagy a szerencse révén

s a konnektorba pedig a konnektorba

néhányan drótot dugtak

és örökre megszabadultak

a fagytól

 

akkoriban hosszabb volt az élet

mert a sötétség erőtlenül rángatta az időt

nehezen lett este nyolc még nehezebben kilenc óra

a tíz óráról úgy tűnt soha nem jön el a szobámba

a tizenegy a plafonról szállt le 

a negyedbeli szomszédok diadalmas felkiáltásai közepette

 

mindannyian párát leheltünk

amikor beszélgettünk egymással

a fényben mosolyogtunk a párán

mint valami győztesek

mert a kalorifer a konnektorban volt és megpirosodott

és aprókat pukkant

ami a meleg jele volt

 

a sötétségben

a pára volt mindannyiunk kísértete

úgy tettünk mintha nem látnánk

egyszer megtudtam hogy mindenki aki észrevette 

a saját kísértetét

azt a kísértet megfojtotta

vagy egyszerűen eltűnt a városból

és hetek vagy évek múlva jelent meg ismét

Németországból Franciaországból Amerikából 

vagy Olaszországból jövet

vagy a Duna partján

tágra nyílt szemekkel

 

én jobban féltem az első felvételitől

mint bármi mástól

mert az tovább emelt

vagy eltörte a lábad

ahogy a kukoricaszár tört el ősszel

azoknak a sarlói alatt akik

nem sokat tanultak életükben

és nehéz munkát kellett végezniük hogy megéljenek

 

a jó élet a könnyű élet a reményteljes élet

a könyvekben volt 

nekünk meg volt egy könyvespolcunk

melyet apám ha nem is naponta

de néhány naponta biztosan feltöltött

egyre újabb könyvekkel

egyik csodálatosabb és elbűvölőbb volt mint a másik

soha nem hallottam róluk

de mindegyiket el kellett volna olvasnom

hogy legalább egy valamilyen életem legyen a városban

ha nem is szép és boldog

 

a tehén farához fogsz kerülni

kiabálta apám amikor rossz jegyet kaptam

a hălângai líceumba viszlek

ha nem jutsz be kilencbe

anyám meg előbb fenyegetőzve egyetértett vele

aztán csöndesen sírt a konyhában hogy meg ne halljam

 

jó gyerek voltam

még csak nem is cigiztem

és ha mégis

nem szívtam tüdőre és nem vásároltam cigit

nem én voltam a mamlasz

főleg ha mindenki csinálta

talán egy vagy két osztálytársam nem

vagyis egy vagy két srác nem tettek a szájukba cigit

stréber barmok voltak mi mások

a többiek meg vagány csávók

a budiban rejtőztünk el

a suli udvarán vagy a bokrokban azoknál

akiknek volt udvara

ott voltunk férfiak

egy-egy Kentet Wikendet vagy Super Filtert postáztunk

és hülyeségeket beszéltünk

 

mindenki cigizett és mindenki Ceauşescut szidta

vagy majdnem mindenki

akárhogy is mindenki vicceket mesélt Nicu bával 

és Leana nénivel 

én inkább a szüleimnek

akik úgy féltek a besúgóktól

mint én a felvételitől nyolcból kilencbe

 

szerettem falun még a tehén faránál is

néhányszor odamentem hogy figyeljem nagymamát

elkapjam a kezének a ritmusát

ahogy fejte a tejet a tehenek tőgyéből

egy nagy alumíniumdézsában

mintha ezüstből lett volna

tanulj anyámé ne juss oda ahova én

mondta derült égből

én meg magamhoz tértem a tejhabból

egy világba amelyik nem ismerte a szánalmat

akkor sem amikor a javadat akarta

 

a tehén még kalapált a patájával

a tej meg az istálló padlójára folyt

még néhány percig

olyan volt mint a tengerparton

amikor partot ért a hullám

a szívem meg úgy nőtt mint egy szivacs

a rosszak egyenek meg 

kiáltott nagymama

de még csak rá sem csapott

pedig az én fülemet meg-megcibálta

amikor pimasz voltam

vagy rosszalkodtam

 

az a trágyabűz az tartott fogva

a felvételi borzalmas történetében

falun állattenyésztő líceum volt

oda vittek volna ha nem megyek át

a világ végére

bár húsz percig tartott amíg odaértél

autóval vagy buszon

a tanulók meg akiket olykor láttam kijönni onnan

vagy leszállni a stadionnál

vidámak voltak és boldognak tűntek

mintha fogalmuk sem lett volna milyen világon élnek

vagy milyen világ vár rájuk

mintha kísértetek lettek volna

annak a nővérei akit télen

leheltem ki magamból

 

trágyabűz volt a másik nagyszülőknél is

akiknek nem volt tehene de volt borja

rengeteg borjú

amiket nagy alumíniumpalackból etettek

de nem olyan alumíniumból amiből a tejesvödör készült

hanem amiből a repülőket gyártották

amik után kiabáltunk ha megjelentek az égen

repülő Amerikából a kereke kolbászból

 

minden a kollektívben volt

a kukorica a szőlő a disznók a szilvafák a zab a cseresznyefák 

az erdő

a traktorok a kombájnok a kamionok a szekerek az ökrök

a búza a tej a kukoricaszár a trágya a borjak

a nagyszülők trágyázták etették őket

szalmát tettek nekik és az alumíniumpalackkal a fejükre sóztak

amikor a borjak lehúzták a cumit és a tej kifröccsent

az istálló padlójára

és összekeveredett a szelíd állatok vizeletével

 

hallgassál anyádra és apádra fiam

tanulj nehogy odajuss ahová mi

me’ látod hogy kínlódunk

jaj nekünk

hajnalban kelünk hogy dolgozzunk 

és semmivel se maradunk

másokért dolgozunk

a fene egye meg a kollektívet mindenestül

 

szerettem azokat a borjakat szeretettel simogattam a fejüket

ők meg mintha sajnáltak volna

próbálták az ujjamat szopni

szerettem volna a kollektívben dolgozni 

és tejet adni a borjaknak

de amikor a nagyszüleim kezdték trágyázni

takarítani őket

az orromat befogtam az ujjammal

vagy kimentem annyira büdös volt

 

látod apjáé ez nem élet

mondta Mărin nagyapa

nekem meg úgy tűnt hogy túloz

mert neki igazán tudnia kellett

mi az ami nem élet

hiszen a háborúban harcolt és orosz hadifogoly volt

vagy hét éven át

és bányában dolgozott mint egy bűnöző

 

arra gyanakodtam hogy belém akarja verni a rémületet

nehogy elhagyjon

és ne tanuljak

és semmirekellő legyek

 

a falusi élet végtelen volt

még akkor is ha a vakációval kezdődött

és a sulival végződött

 

bejutottam és örültem

és a faluban elkezdődött a nehézvízgyár

és a hőközpont építése

 

a szív nem tud olvasni

mondta egy barátom aki nem végezte el a licit

még nyolc osztályt sem

és hogy őszinte legyek

a szív helyett más szót használt

csakhogy én akkor már verseket írtam és prűd voltam

egy gesztussal válaszoltam hiszen tudtam

hogy természetesen fogalma sincs a könyvekről

de a barátom kinevetett mert vagy kétszer elkapott

ahogy olvasok

egy vaskos kötetet egy bonyolult nevű írótól

aki öngyilkos lett a puskát a szájába tette

és a nagylábujjával meghúzta a ravaszt

 

ez aztán a férfi

kiáltott fel a barátom és valóságos alázattal

megsimogatta

a borítót amelyen a szerző neve állt

engem meg vállon veregetett hogy bátorítson

 

ahogy nőttem annál többször vették el a villanyt

s a képzeletem nemcsak tizenkettedikes lányokat

hozott a szobámba

hanem bonyolult infravörös fegyvereket is

amikkel az asztrahán sapkás Nicu bára céloztam 

a hideg rettenthetetlenné tesz

a sötétség pedig láthatatlanná

s az volt a szörnyű hogy a saját

fegyvereivel öltem meg Ceauşescut

csak én verset írtam

a gyilkosság a józan hideg fejemben maradt

nem tudtam a szívembe küldeni

nem is lett volna hely

ott tele volt Danákkal Cosminákkal Annákkal Mariannákkal

Sorinákkal Korinákkal Monikákkal Loredánákkal 

Patríciákkal Laurákkal

egyik a másik hátán

veszekedtek egymást karmolászták kiszedték egymás szemét

úgyhogy időnként verssorokkal kellett közbelépnem

hogy békét teremtsek

 

a sötétség évről évre barátságosabb lett

és nem hagyta elküldeni magát

de én elit katonává váltam

csukott szemmel is boldogultam

hát még a petróleumlámpa kígyónyelvhez hasonló 

kétfelé vált lángjánál

amelyik mindig azt sziszegte:

a sötétben látsz a legjobban

nézd

 

néhányszor a halál is megjelent

egyes emberek húsában és csontjában

akiket szerettem vagy ismertem

sőt tetszett neki Nero is

a kutya akit még kölyökkorában loptam

a szomszédoktól faluról

akik a városról lopták

és elrabolta tőlem

 

nézd csak

egyre gyakrabban jön majd meg kell szoknod

én meg összehúztam a szemem hogy jobban lássam

hogy megpillantsam és távol tartsam

velem nem volt dolga

bár abban a korban

meg voltam győződve hogy nem tud megbűvölni

kicselezni

átmenni rajtam

 

a halál olyan művész akit csak a saját művei érdekelnek

egyetlen pillantást sem vetne mindarra amit más csinál

akkoriban nem a haláltól féltem én nem nem nem

hanem a második felvételitől

és a matektől

a segédszerkesztésektől

amelyeket a mértanfeladatokhoz kell megrajzolni

a reductio ad absurdumtól

a kijelentésben vétett hibáktól amiket jó egy hét múlva tudtál meg

s az alatt a hét alatt sírtam dühömben hogy nem értem

nem látok a térben

hogy annyira sem vagyok képes hogy egy csonka gúlát megoldjak

amihez nem a fáraót kérik hanem a területét

 

kesztyűvel a kezemben gyapjúzoknival a lábamon

alul meg alsógatyában és bőrtrikóban

gyapjúpulóverben és anorákban

a petróleumlámpával mely bűzös fényt adott

készültem életem második nagy vizsgájára

és apám már nem a hălângai líceummal fenyegetőzött

hanem egy nagyon közelivel

ahol kosaraztam

és amelyikbe úgy jártam mint haza

úgyhogy úgy tűnt nekem van rendelve

az 1-es számú ipari

 

Ceauşescut még nem lőtte le senki

én meg lemondtam róla

mert még csak át sem utazott

Szörényváron

 

szerettem valakit

úgy hívták

kissé szégyellem leírni

Mona Lisa

könyvelő volt egy gyárban itt a városban és szerette a költészetet

úgyhogy az én matekező fiús számításaim szerint

mindennek plusz volt az előjele

és a jövőt csak éppen be kellett volna keretezni

 

csakhogy egy napon

az én szerelmem Mona megfogta a kezem

amivel felmértem őt

lassacskán és nagyon tapasztalatlanul

azt mondta komolyan nézzek a szemébe

és azt súgta nem akar látni

csak a felvételi után

a szívemben már nem lakott csak

Moooooooooooooooooooooona

elkezdett pattogni mint a kaloriferek

mikor a hőközpont meleget kezdett adni

mert közben beüzemelték

hiába kértem könyörögtem

tettem verset a postaládájába

ő komoly maradt és hajthatatlan

mert a javamat akarta és a jövőmre gondolt

mint anyám és apám

 

szerelem matek román

magánórák között vergődtem

feladatgyűjtemények és feladatlapok között

versek könnyek és fogcsikorgatás

elsők között jutottam be remekül

és megkerestem az én Monámat

nagy diadalmasan és kissé vastagabb hanggal

de ő időközben férjhez ment

egy tiszthez

attól az egységtől ahol

az apja valami tiszt volt

 

túléltem ezt is

Ceauşescut lelőtték miközben

katona voltam és állig felfegyvereztek

egy gépfegyver 150 golyó és egy szurony

de még egyetlen golyót se lőttem ki

ő különben sem jött Craiovára

ahol katona voltam és ahol

meg voltam győződve hogy ránk támadnak a terroristák

hogy felrobbantják a vegyi kombinátot

hogy arab zsoldosok támadnak meg

hogy a szekusok ellentámadást indítanak éjjel

hogy meghalok 

leírtam a végrendeletemet egy papírfecnire

és a zubbonyom felső zsebébe tettem

a jobb oldali belsőbe

(a bal oldaliba egylejes és háromlejes érméket tettem

hogy megvédjék a szívemet)

 

kicsi apró vágyam volt

egyetlen mondat

adják ki a verseimet egy kötetben

 

Demény Péter fordítása