[2010. június]

Németi Rudolfnak

Kivágtak egy fát, meggyfa volt –
Egy tékakerti udvaron
Tajtékzott, mint egy hírhozó
Kerub, ki hinni tud vakon.

Tavaszt is, őszt is meglakolt,
Ha angyal volt is – nem Niké.
Túl szépet el se bír a szó…
Ki senkié – mindenkié.

Semmit virágzik szárnyas űr,
A kép fonákján látomás –
Minden veszendő, mert örök
Selyemre lengő lágy vonás.

Más fényt más meggyfa árnya szűr,
Más lombokat más szél szakít –
Az ág, az ég, a szem törött…
Szirom száll, s már a dér vakít –

A tér selymén, a csend fölött.