(Saquear el templo)

A mulatság véget ért, 

s már a ház sem volt a miénk.

Minden vendég magával vitte az ünnep

egy darabját, mintha egy-egy követ nyúltak volna le 

egy pompás görög templom falából.

Láttuk, ahogy felszívódnak az első napsugarakkal.

Néha arcukhoz értek, s egyre sűrűbben léptek.

Az erdőben hangtalanul dől ki egy fa.

Nem hallotta senki. A fa nem is létezett.

Mi hova zuhanunk majd?

Itt hagytak minket a szabad ég alatt:

nincsenek falak, sem ház, sem kötődés 

a dolgok iránt, amiket már nem birtoklunk.

A földre terítjük koszos abroszainkat, 

és végignézzük,  milyen csodás csendben 

tűnnek el a szent helyek.

Senki a városban, senki az erdőben.

Kellene egy szó arra, 

hogy mit érez, aki utolsónak marad a házban, 

miután már mindenki elment – 

ezek vagyunk mi. 

Úgy hívják: áhítat.

Zahorecz Eszter fordítása