kifogytunk a szoknyákból kezünk baltanyelet markolt visszafojtott akarat kaparta a torkot a bordaközökben görcsös fájdalom
rokkant szél kavarta fel a port hazugság volt minden napsugár
lábainkban pórázra kötött kutyák szívünk helyén megbokrosodott lovak apámban lerészegedett szülői öntudat a szántóföld összerezzent a talpai alatt
a hangszálaimban nyöszörgés öltözködött magára aggatott kabátot kalapot anyám magához szorított mellekkel várta az összeütközést a domboldalon
apám szélesre kitátott szájából lavinaként tódultak az elfertőződött szavak ütni készült de a végtagjai szaggatottan kalimpáltak sodródtunk a délutáni pusztításban magasba szökő hangok és ujjak feltornyosult birodalmában anyám belevágta a baltát apám combjába
mint aki lyukas csónakba ül hogy átszelje a cápákkal teli tengert
néztük hogy a rendőrség a kocsiba ülteti és elviszi a nyílt sebből vérző embert
mindig azt mondták akkor jönnek ki ha vér fog folyni pedig anyám már vérszegény volt de erre nem figyelt senki
anyám lemosta apám vérét a baltáról mi pedig feltöröltük a ház előtti betont
