Egy üvegfal mögött láttalak utoljára, esett a hó,

persze nem te voltál, csak szerettem volna, ha eljössz.

És nem is hó esett, csak szél kavarta fel a port,

leveleket, elszabadult nejlonzacskót.

Mintha be akartál volna jönni a tágas előtérbe,

ahol álltam, de csak járkáltál és telefonon beszéltél

valakivel, néztél át a falon. Hasonlítottál magadra,

de nem lehettél itt, és ez éppen így volt jó.

Rosszakat hallottam rólad, de nem hittem el,

tudom, hogy őszinte vagy, tudom, hogy nekem is

hazudsz. Már nem érzem az összehúzódást

a hasamban, ha eszembe jut, milyen voltál.

Megváltozott a testem, inas lett, a bőrömön hosszan

átütnek az erek. Most nézlek kicsit az üvegfalon át,

legalább rólad azt kell hinnem, hogy itt vagy.

Úgy tűnik, nem sokat változtál.