[2011. február]


 


Tán nem hiszed, hogy vége van a nyárnak,
hogy már csak a csupasz fák,
a sárga, rozsdás levelek várnak,
fölötted beborult az ég?!


Csattog már karma a halálnak –
így érzed, ugye?
Odaadtad magad keselyűnek, sakálnak,
hiába könyörögsz a vágynak,
minden azt üvölti: elég!


Elég, elég… De nem elég soha,
nem lehet még magadnak alkonya,
nem lehet este – dél se volt!


Olyan tiszta vagy és boldogtalan,
fáradt lovad bólogat s ellovan –
rajtad se sár, se folt.


Rajtad egy tiszta rabruha,
tiszta csíkok, csíktalan álom,
a sárba vágysz, de égbe jutsz,
jólnevelt csíkokkal ha futsz,
szegény barátom!