A focipályán tartották a rendezők

ragaszkodtak hozzá hogy jó helyen

sportos körülmények között legyen 

lemhény esztelnek kurtapatak béla-

falva és polyán maga a rendező falu

csapatai jöttek el vasárnap délelőtt

a kicsimise után a gyermekmozi előtt

és a falusiak a közönség ilyenkor

amikor valami történt a falujukban

egyébként hosszú hónapokig semmi

ha csak azt a néhány focimeccset 

nem számítjuk amit a helyi csapat

játszott itthon és kapott is ki azokon

menetrendszerűen természetesen

egyéb esemény híján lelkesen jött

rohantak másztak akadályokon

ugrottak át a szíjas napbarnította

kőművesek asztalosok ácsok és

egyéb mezőgazdasági munkások

tömlőt gurítottak bábura céloztak

a vízsugárral miközben hárman-

négyen lélekszakadva pumpálták

hozzá egy piros szekérből a borvíz-

pataka vizét aztán felálltak szépen

sorban mint az iskolában a hős

tűzoltók győztesek és a vesztesek

mindannyian megdicsérte őket a

polgármester elvtárs mondta nekik

hogy tulajdonképpen mindenki nyert

most az is aki vesztett ő is nyert és

hogy a pártunk és hogy az államunk

és hogy ceauşescu béke és ilyesmik

mert békében jók voltunk akkoriban

és szocializmusban és kommunizmusban

is ahová még nem is igazán jutottunk el

de nemsokára ott leszünk és ott minden

teljesen szép és jó lesz és ott álltak

a hősök mind törölgették a homlokukat

alig várták hogy vége legyen az ünnepnek

hogy egy-egy kortyocskát utántöltsenek

a folyamatos délelőttinek egy-egy sört is

flékenyt satöbbi egyenek szokás szerint 

meg is részegedjenek még a kommunizmus 

előtt a már jelen levő aranykorban ceauşescu 

elvtárs és a nép dicsőségére hazamenjenek 

s ámen…