[2008. augusztus-szeptember: SzínházLátó]

DRÁMA ÖT FELVONÁSBAN
Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY

SZEMÉLYEK
Angolok
Vasbordájú Edmond, a szászok királya, Tanácstalan Ethelred fia
Alfric, hadvezére
Tisztek
Ulfkettle
Godwin
Aylward
Gunthranus
Yorki érsek
Emma, Ethelred özvegye, Edmond mostohaanyja
Fiai: Alfréd
Edwárd (később a Hitvalló)
Két túsz, Leofric és Turkillus fiai
Edrick, szegény ember
Felesége, Edricus anyja
Szurka, fia Edricktől
Dánok
Kanut, dán herceg, Villásszakállú Sveyn király fia
Tisztek
Uskataulf
Swetho
Angol renegátok
Leofric, Chester grófja
Turkillus, norfolki herceg
Southampton grófja, Kanut szövetségese
Egina, lánya, később Kanut felesége
Edricus. Mercia grófja
Canterburyi érsek
Kar
Futárok, Herold, dán és angol katonák, szegény dánok, városatyák,
iskolások
Színhely: Anglia, 1016

ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Southampton
(Jön Kanut, a Canterburyi érsek, Southampton grófja, Edricus, Leofric,
Tarkillus,Uskatalauf és Swetho. Asztalhoz ülnek)
KANUT Érsek s ti, többi angol főurak,
Ethelred, néhai királyotok,
Ki adófizetőm volt, hallom, elhunyt,
És fia, Edmond hord ma koronát,
Bár nem mondtatok rá igent ti sem,
S nem tisztelgett nálam, hűbéruránál.
Kötelességül rója ezt reám
Jó apám hóditása,
A kifejezett általános óhaj,
És ti, egyházi és világi lordok,
E kis világban ünnepélyesen
Kimondtatok a trón örökösének
Ethelred életében.
Ne fékezze hát jöttment, ifju herceg (Feláll)
A dolgotokat nagyhangú szavakkal,
Elkezdtétek, végezzétek be bátran:
Ne engedjétek meg a koronázást,
Ne hagyjátok, hogy ily csúfot tegyen
Tivéletek, legfőbb országnagyokkal,
Hogy még szavára sem tart érdemesnek.
CANTERBURY E sietség valóban tűrhetetlen,
És nem más, mint gőgös pökhendiség
A papsággal s a többiekkel szemben,
Kik a közjó s az ország érdekében,
A béke és a közhaszon javára
Megválasztottuk Kanutot királynak:
Bátorságát bőrünkön tapasztaltuk,
Szereti az egyházat, köztudott,
A közjó, tudjuk, gondja, szívügye,
Ismeretes bőkezűsége is.
Ellensége is tiszteli, csodálja;
A másik milyen, arról nem beszélek,
Jól tudjátok. Szívesen mondanék
Jobbat is, ámde esküszöm: ha én (Feláll)
Katona volnék, a harc embere,
Amint hogy világból kizárva, gyermek-
Kortól az Úr szolgálatára szántak,
Lándzsával tagadnám az ő jogát,
S kardommal küzdenék a koronádért.
KANUT Nagyszívű püspök, férfimódra szóltál!
Bár így érezne minden angol úr!
SOUTHAMPTON Nem állok készen, védni jogodat,
Akár fegyverrel is, mint jó lovag?
LEOFRIC Nem lógtam lustán hátul sohasem,
Elsők közt, élen jártam szüntelen.
EDRICUS Ne lettem volna támasza apádnak,
Amikor Albion földjére lépett,
Még szóba sem kerül, hogy koronát kapj,
S nem háborúzhat apád sem sikerrel.
Én adtam Ethelrednek a tanácsot,
Hogy vegye meg szövetséged adóval,
És kiürítettük hozzá a kincstárt,
Arany híján nem is lennél király.
Hajóhadam volt (még Ethelredus
Éveiben, még apád életében),
S ha megütközünk a tengerszorosban,
Minden bizonnyal nem csekély előnyben
Voltam hajóitokkal szemben akkor;
De én mégis nektek kedveztem inkább,
Hagytalak ellenállás nélkül partra szállni,
Szapultak aztán eleget miatta.
Nem én voltam, ki Ethelred király
Minden tanácsüléséről apádnak
Hírt adtam? Aztán nem színleltem-e
Betegséget, bajt, mikor a király
Rám parancsolt, hogy küzdjek meg vele?
Nem voltam-e sikered ügynöke
Apád halála után dolgaidban,
Mint az a csata is, melyet utóbb
Vasbordájú Edmonddal vívtatok,
Mikor elhagytam s átálltam tehozzád?
Buzgalmam volt a létra, min apáddal
Felkúsztatok, hogy megszerezze ezt
A szép országot, és te meg is őrizd;
Remélem, meg sem fordul a fejedben
A rovásomra egy rossz gondolat,
S amit mondtál, nem rám vonatkozik.
KANUT Ej, mi szükség magyarázatra itt?
Szavamra, nem gondoltam semmi rosszra.
Mért gyanakodnék rátok? Kell-e félnem?
Nem csaltatok meg sohasem.
Nem szólhatok erről, de van egy és más,
Ami nyomaszt.
Nem rátok céloztam, uram, szavamra:
Azokra, kik Edmonddal tartanak,
És pártot ütnek az uralmam ellen.
Nyugodj meg hát, ne háborogjatok.
SOUTHAMPTON Annak jeléül, hogy így gondolod,
Tiszteld meg váram az udvar nevével,
Szíves vendéglátásomat fogadd el,
S mutasd ki szereteted városomnak.
[Uskataulf Kanut fülébe súg]
USKATAULF Csekély dolog ez, nagy uralkodó.
Add meg neki, amit kér.
Bizonyság, hogy a nép szive tiéd,
Hadd éljen és haljon tiszteletedre.
KANUT Örömmel teljesítem ezt a kérést:
Ma éjjel váradban leszek veled.
SOUTHAMPTON Megyek, hogy fogadjam felségedet.
[El. Parasztcsapat jön zajosan]
PARASZTOK Hol a király, sérelmünk orvosolni?
KANUT Itt a király, ki hívja? Én vagyok
Királyotok. Szóljatok, jó parasztok,
Mily törvénysértő kéz tett károtokra?
ELSŐ PARASZT Nagy hírü Kanut, mi dánok vagyunk,
Szűkölködő maradék követőid,
Kik biztonságban éltünk, míg apád élt,
Jó zsíros földön volt az otthonunk.
Jármot vetettünk a szászok konok
Nyakára, hogy törjék fel az ugart.
Uraikul kellett tisztelniük,
A rabszolgáink voltak, és kutyáink.
De most (én nem tudom, mi az oka,
Hacsak nem hercegük izgatja őket,
Edmond, vagy rossz, nyakas természetük)
Lázonganak mind, egyesült erővel
Elszántan ránk támadnak, és elűznek
E zavargó szigeten mindenünnen.
Nem tudunk ellenállni erejüknek,
Csak hullunk, mint a lomb északi szélben.
Holtjaink szerte halmokban hevernek,
S ha nem segítsz, mindnyájunkat megölnek.
MIND Segíts, jó Kanut, ments meg, szabadíts meg!
KANUT Jó emberek, nem hagy cserben Kanut:
Az ereimben most is Sveyn apám
Vére kering, s minden cseppjét kiontom,
De sorsotok nem nézem tétlenül.
Békéljetek meg hát, barátaim.
Bízzatok bennem, mert én, hogyha élek,
Visszahelyezlek régi jogotokba.
Swetho, vedd kézbe és gondodba őket.
[Swetho el a szegény dánokkal)
Urak, e rossz hír ne csüggessze el
Szíveteket. Edmond bármily erős,
Mi nála is erősebbek leszünk.
Mondd, indítsunk azonnal támadást?
Szólj, Uskataulf, most mi a teendő?
USKATAULF Idézd csak az eszedbe, jó uram,
Milyen nép az, amellyel háborúzol:
Olyan ez, mint a választott zsidók:
Nyakas, merev, vad, szelídíthetetlen,
Nem hajlítható akarata ellen,
A szolgaságtól borzad, és tetézve,
Százszorosan szenvedte meg a súlyát.
EDRICUS E parasztok heveskedők valóban,
Rövid kantárszárra kell fogni őket.
Zablázd meg, uram, akaratukat,
S szelídek lesznek és kezelhetők.
Ha úgy bánsz majd velük, ahogy apád bánt,
Nem mernek többé görbén nézni rád,
És szolgálnak a hódító jogán.
De ha lazítod a jármot nyakukban,
És engedsz bár egy kis szabad teret,
Szökdösnek, mint akit ösztöke bökdös,
Nem gondolnak magukkal és királlyal;
Szelídség visz egy népet lázadásba,
Nem mit nem ismer: jó élet varázsa.
USKATAULF E rossz lakáj hogy’ bókol a királynak,
Kihasználva ura kegyes türelmét!
Aljas, galád, hízelgő talpnyaló,
Csalárdul nemzett, elfajult bitang,
Anyagyilkos kígyó, gaz áruló,
Minden gazság tajtékja s foglalatja!
Tüzelhetné valaki hevesebben
A királyt önnön parasztnépe ellen?
Én dán vagyok, nemes uralkodóm,
Tapasztalhattad már hűségemet,
És hogy nem zsoldért árulom tanácsom.
Ha elég bölcs volnék tanácsot adni,
Nem zsarnoknak látnának, ám királynak.
Zsarnoktól borzad Isten s ember is,
Míg a királyt szeretik s tisztelik.
Ostobák tán a szászok, Edricus,
Vagy szívósak és bátrak, okosak?
Nevük mutatja jellemüket is:
Hogy kőkemények, ám mégsem kövek.
A harcot kőnél szilárdabban állják,
Békében viaszlágyak, gondosak.
Bizonyság annyi megvívott csatájuk,
Dán hazánk elvesztése őmiattuk,
És annyi beszédes bizonyság.
Hányszor kergettek vissza fészkeinkbe,
És választottuk védelmül a tengert,
Bár egy emberre hárman is jutottunk.
Becsapod magad, és megrövidíted
A királyt, maga ellen ingerelve.
[[Kanuthoz]] Gondolj a sok veszélyre, mit kiálltunk;
Drágán vett évek frissek még eszünkben:
A népet zsarnokként irtotta Sveyn
Apád, tíz főből kilencet megölt.
És mi következett? Mért annyi börtön,
Vérontás, harc, villongás, fegyver és tűz,
Hisz angolok, jól viselik a kormányt,
Ha szelíd, s emberként kezeli őket:
Jogrendben békések, türelmesek,
De zsarnokságot semmiképp se tűrnek,
Gyűlölik, s véres bosszút állnak érte.
Ezért én azt tanácsolom, királyom:
Nyerd meg a szívüket, szigor helyett
Legyen az eszközöd kegy, szeretet.
KANUT Jó Uskataulf, helyesen beszélsz,
Dicsérem és elfogadom tanácsod.
Igyekszem elcsitítni haragom,
Eloltani szivem égő dühét,
Amely bensőmet úgy perzseli néha,
Hogy nekirontok barátomnak is.
Oly mérsékletre fogom most magam,
Hogy angolok is angolnak hihetnek.
Kedves leszek hát ellenségeimhez,
Ha ez nyeri meg konok szívüket.
De menjünk már, uraim, vár a gróf
Southamptonban, mert ott lesz otthonunk,
Míg békéről s harcról tanácskozunk.
[Mind el. Leofric megragadja Turkillus ruhája ujját, mikor kimenne, és megállítja]
LEOFRIC Egy szóra, uram.
TURKILLUS Azért meg ne csapj.
LEOFRIC Nemes, megfontolt és bölcs vagy, tudom,
Másként nem tárnám fel szándékomat,
Mely sok szempontból érinti javunkat,
Tiédet is. Erről van szó, uram.
Megfigyeltem bosszús tartásodat,
A magaméval mérve azt mutatja,
Eszed valamivel elégedetlen;
És mert ilyen összhang mutatkozik
Bosszús testünk közt, úgy hiszem, eszünk
Különbözését zavaros napok
Bús gondatlansága okozza csak.
A nemes vérnek mily szomoru látvány
Uborkafán a silány szolgafajzat,
Méltóságot nyert nemtelen poronty,
Derék emberként tisztelt talpnyaló,
Míg jóravaló, igazi nemesnek
Csak megvetés jut, kegyvesztés, gyalázat.
Az aljas Edricus, az áruló,
Becsben áll, míg ránk, hű alattvalókra,
Gyanú hárul, és félelem; csupán
Élnünk szabad, de azt se szabadon;
Nem börtön az, vagy még sokkalta rosszabb,
Ha gyermekünket, vérünkből szakadt vért,
Foglyul tartják, hűségünk zálogául?
Edmond királyt, ki igazi királyunk,
Mert azzá teszi annyi fényes érdem
Becsület, hírnév, szeplőtlen nemesség,
Méltán mondják a felség tükörének.
Kanut okos, nemes fejedelem,
Szereti is, ha annak nevezik;
De én azt mondom, hogy amíg mi ketten
Edmond urunk ellen pártoskodunk,
Az árulói vagyunk, és ezért…
TURKILLUS Várj, nemes Chester, mert eltanulom
Heved, és annyi szót vágok fejedhez,
Mint te szórtál reám; megérdemelnéd,
De véget vetek az időlopásnak,
És áment mondok szándékodra, arra,
Hogy elhagyjuk Kanutot s udvarát,
S szökjünk Edmondhoz, törvényes urunkhoz,
És hogy megfontoltságomban ne kétkedj,
Amiért ily könnyen hajlok szavadra,
Elárulom neked, hogy ez a terv
Régtől zaklatja nyugtalan agyam,
S ha nem te mondod el szándékodat,
Én álltam volna már elő vele.
De milyen sorsra jutnak fiaink,
A zálogaink? Meghalnak bizonnyal.
LEOFRIC Nem számít: ha meghalnak, ám legyen.
Nem is halhatnának meg soha jobbkor,
És hazájuk javánál jobb ügyért.
Tőlünk kapták, értünk ontsák a vért.
TURKILLUS Ki gyermeket adott, adhat megint.
Gyerünk, az idő sietésre int. [Mindketten el]

2. SZÍN
[Jön Edricus egyedül]
EDRICUS MIféle az, ki koldulás helyett
Ily pompásan megélhet az eszéből?
Oly senki voltam, mint minden szegény.
Fuj, ne beszélj így, szégyent hoz reád.
Nem hallják. Mégis, verd ki a fejedből.
Elhullathatod pávatollaid,
Ha ily alantasan gondolkozol.
Nem furcsa látni, mily jó sorban élek,
Hercegségem van és Kanut kegyel,
Én vagyok a legfőbb tanácsadója,
Míg jobbakat elkerget udvarából,
Ellök magától és kizár kegyéből.
Azok nem tudnak színt játszani, mint én:
Tettetni, hízelegni a királynak,
Hajlongani, ígérni, udvarolni,
Csak fecsegni, nem tenni, s csalni, csalni,
Igazat sose szólni, csak mesélni,
Titkokat súgni sanda levegőbe,
Újsággal tömni a király fejét,
Szerényen a mások kedvébe’ járni:
Ezt kell az udvaroncnak tennie,
És megőrizni a király kegyét.
Ki hallomásból ismeri a múltam,
Hogy mennyi árulást követtem el,
Hogy mennyi galádságot vittem véghez,
S mily bámulatos dolgokat sütött ki
Mélyenjáró elmém, úgy vélheti,
Inaskodtam magánál a csalásnál,
És kiskoromtól gazságot tanultam.
Edmond herceg fegyvert fogott, megértem:
A jó alkalmat üstökön ragadja,
S míg Kanut békén alszik, könnyüszerrel
Elveszi azt, amit kínnal szereztünk.
Ha így lesz, s kedvez neki a szerencse,
Úgy ügyködöm, hogy elnyerjem kegyét,
S épen maradjak vagyonommal együtt;
De ha Kanut kerül megint felül,
Vele tartok: mindegy, kinek hizelgek,
Azután meg, hogy őszintén bevalljam,
Kanutot sokkal inkább kedvelem,
Mert Edmond apja segített először,
A földműves fiából ő emelt
Herceggé számtalan gaztettemért,
És valahányszor most reá tekintek,
Eszembe jut, mit tett érettem egykor,
Miből is lettem az, ami vagyok,
És ez az emlék megcsúfolja rangom.
Gyűlölöm hát, a halálát kivánom,
S hozzásegítem tőlem telhetően;
De Kanut más szemmel néz, megbecsül,
Mivel nem tudja, honnan származom.
Ezért Kanutot jobban kedvelem;
De kétszínű leszek, s szeretetet
Esküszöm annak, kit szívből utálok. [El]

3. SZÍN
[Jön Edmond és Alfric, a király hadvezére]
EDMOND De jól megy minden, uram, biztos ez?
Jó ellátása van a katonáknak?
Kapnak-e mind elég húst és italt?
Nem csípi le a zsoldot kapitányuk?
ALFRIC Mondhatom, felség, gondom ez, naponta
Felügyelek mindenre, és vigyázok,
Hogy megkapja legkisebb katonád is
Húsporcióját, és ami a fő,
Vizsgálatok, fenyegetések nélkül;
Mert lankad menten a harcos heve,
Hogyha üres a gyomra és zsebe.
EDMOND Nagyon helyes, így vélekedem én is.
Ki rút haszonlesésből katonáját
Éhezteti, vagy visszatartja zsoldját,
Hogy ő pompában járjon, embere
Csupasz marad, és meghal a hidegtől,
Az a közjónak ádáz gyilkosa.
Egy kapitány, látván, hogy katonája
Mezítláb van, lehúzta a cipőjét,
Kezébe adta, és így szólt: „Barátom,
Ha szükségem lesz rá, add vissza majd."
De manapság kapitányok lehúzzák
A katonáról, eladják a bőrét,
Hogy gazdagodjanak s pompázzanak.
[Jön Turkillus és Leofric]
Ti kik vagytok, két idegen?
TURKILLUS A felséged lázadó árulói, [Letérdelnek]
Angolok, ám idegenek magunknak;
Furdal minket a lelkiismeret,
Tudjuk, a dán Kanut pártjára állván,
Halált érdemlünk; falaink közül
Eljöttünk, hogy tettünkért megfizessünk,
Vagy megbocsáss nekünk; ezért könyörgünk.
És rajta leszünk, hogy kiérdemeljük.
EDMOND Állj fel, Turkillus; Leofric, te is.
A kezeteket, s vele szívetek!
Drágább nekem két hű alattvaló,
Mint ezer ellenségem pusztulása.
Egy megtalált bárány nagyobb öröm,
Mint másik húsz, amely sosem veszett el.
Barát, kinek nem hittem visszatértét,
Negyven másiknál kedvesebb nekem.
Idegenek nem tudnak győzni rajtunk,
Hát összefogunk velük – ellenünk!
Ha elcsúfult az arcod, Anglia,
Ne ellenségednek köszönd: barátnak;
Földed és néped addig nem veszett el,
Míg nem téped ki szíved önkezeddel.
Úgy örvend jöttötöknek ez a szent hon,
Mint Trója megdőltének Agamemnón.

MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Dob- és trombitaszó. Lakoma. Jön Kanut, Southampton, az Érsek,
Uskataulf és Swetho, Edricus]
KANUT Uram, uram, túlzásba viszed ezt.
Félennyi költség is a katonáink
Szerény gyomrát jól megtöltötte volna,
S királyi módon mulatnánk mi is.
A lányod hol van?
SOUTHAMPTON Még várnia kell,
Míg felségednek szolgálhat ebédnél.
KANUT Nem, jó uram, ha te nem engeded
Asztalhoz, hogy beszélgessek vele,
Úgy érzem, hogy nem is látsz szívesen.
SOUTHAMPTON Hadd kérem felséged bocsánatát.
Még ifju a lány, és tapasztalatlan,
Nem ért meg a királyné szerepére.
KANUT Eh, túl aggályos vagy te, jó uram,
Ok nélkül félős és tamáskodó,
Hogy ilyen mentségekkel állsz elő.
Szeretem látni ezt a tele asztalt,
De nem ülök le, amíg nem jön ő is.
SOUTHAMPTON Egina, drágám, jöjj ide, leánykám.
[Jön Egina]
Veled kíván étkezni a király.
[[Halkan]] Ne légy túl félénk, ne is olvadékony.
Ha úgy adódik, hogy teszi a szépet,
Te viselkedj illő tartózkodással,
És válaszolj jókedvűen, szerényen.
Kiss ügyességgel királyné lehetsz.
KANUT Jön hát a lány? Szép hölgy, köszöntelek.
Jöttöd olyan üdítő, mint a napfény
Fárasztó, hosszú virrasztás után.
Ülj le, szép hölgy. Ülj le te is, nemes lord.
Tölts egy kupa bort. Hadd ürítsem ezt
Edmond és hívei egészségére.
Nos, ki iszik velem?
EGINA Ha úgy tetszik, szolgálód szívesen.
KANUT Iszol velem Edmond egészségére?
De hát mi okból ily kedves neked?
EGINA Csak felséged iránti tiszteletből.
Ha meghal, míg tart még e háború,
És győzelmed vet véget a viszálynak,
Egy nála rosszabb más Cadmus madár
Talán újabb felfordulást okoz,
S villongásokkal háborítja földünk,
De ha megéri élve, hogy legyőzd,
A háborút nem kezdi újra senki.
KANUT Kedvesen s bölcsen feleltél, királyné;
Napszálltakor, ha akarja az ég is,
Az egész tábor e néven köszönt.
Uram, te mit szólsz az ajánlatomhoz?
SOUTHAMPTON Királyi felséged tetszés szerint
Rendelkezhet velem és mindenemmel.
KANUT Madame, van kedved, hogy legyél királyném?
EGINA Uralkodóm s apám akaratával
Én ellenkezni nem merek s tudok.
KANUT Akkor pecsétjeként vedd ezt a csókot, [Megcsókolja]
Szívbéli szándék néma szónokát.
Nemes apám – így hívlak már ezentúl –,
Ha tetszésedre van e hirtelen nász,
Add késedelem nélkül birtokomba
E szép hölgyet, szeretett gyermeked,
Hogy templomba siessünk, és a nász
Szertartásának eleget tegyünk.
Canterburyi érsek, összeadsz
A kihirdetés nélkül is, igaz?
CANTERBURY Én kész vagyok, ha mindkét fél akarja.
KANUT Én akarom.
CANTERBURY És te mit szólsz, leányom?
EGINA Nő hallgatása beleegyezés.
KANUT Gyors házasság ez, egy kis izgalom
Fontos dologban. Valaki talán
Milliókat áldozna, hogy elérje,
Amit én néhány szóval végbe vittem.
Gyerünk, urak, még ezen a napon
Illő pompával megházasodom.
Aztán farkasszemet nézünk merőn
Nyílt ellenségünkkel nyílt harcmezőn. [Mind el]

2. SZÍN
[Jön Edrick, szegény ember, a felesége és Szurka]
EDRICK No, Szurka, ha meglátod a fiamat, megesküdnél, hogy fene nagy ember,
csupa selyemben és aranyban jár, csudamód gazdag.
SZURKA Mit beszélsz?
EDRICK Annyit mondok, áldhatod a napot, mikor a szolgálatába szegődtél, minden
hajaszála ember ennek, irtó csinos egy ember.
SZURKA Akkor jó, mert én szeretem a csinosat és tisztát, el se viselhetem a pocsék
pofát, ördög vigye, akinek nem szép a képe.
EDRICK Egy húron pendülsz te velem, elmondhatjuk, „a rosseb minden szép pofába",
és nem bántjuk vele a magunkét.
SZURKA Az ám, hála Istennek. De miféle ház ez? Milyen messze vagyunk Southamptontól?
FELESÉG De hiszen a városban vagyunk. Itt van most Kanut király, a fiam is itt
van, és minden földink eljön ma a lakodalomra, alamizsnáért.
[Jön Edricus]
EDRICUS Aki fel akar jutni az oromra.
Az szálljon szembe csökönyös szelekkel,
S az aljas köznépet kerülje el.
SZURKA Ki ez?
FELESÉG Ó, ez a fiam. Szedd rendbe magad, erősítsd meg a lecsúszott harisnyakötődet,
törüld le a cipődet, igazítsd meg az inggalérodat.
EDRICK Előbb én menjek oda hozzá. Isten óvjon, fiam.
EDRICUS [[félre]] A sülly essék belé, ez az apám.
[[Fennhangon]] Jó ember, kéréssel jöttél ide?
Add ide a kérelmedet.
EDRICK Ó, régtől ismersz engemet, uram:
Én Edrick gazda vagyok, az apád.
EDRICK Apám, te tökfej? Gazfickó, hazudsz,
Te kurafi, csavargó, pernahajder,
Te semmi, korcs paraszt, mamlasz, fajankó,
Nem tudod, mi a herceg és közember?
FELESÉG [[félre]] Én tanítottam, hogy így nevezze az apját gyerekkorában, lám,
még nem felejtette el. Okos ember ez, a férjem igazában nem is apja, egy katona
csinálta nekem, mikor egyszer vásárba mentem. [[Fennhangon]] De, fiam,
engem csak ismersz?
EDRICUS Téged, szipirtyó, cafka, kurva, tolvaj?
Hogy ismernélek, fekete cigány?
FELESÉG Így viccelt mindig, férjem. Ej, fiam,
Ismersz, tudom.
EDRICUS Hajaj, túlságosan.
Mért jöttél, szarka? És te, lókötő,
Az öcsém vagy bizonnyal, nem igaz?
SZURKA Nem, uram, ha úgy tetszik.
EDRICUS Nagyon is úgy tetszik. Mi a neved?
Mi végre jöttél?
FELESÉG A neve Szurka, fiam, vele jöttünk,
Hogy a szolgálatodba adjuk.
EDRICUS Te szólsz helyette, asszony; nyelve nincs?
SZURKA Van nekem, uram, ha ez megfelel.
[Kiölti nyelvét]
EDRICUS Mihez értesz?
SZURKA Mindenhez: felszerszámozom a lovat, kiöntöm az éjjeliedényt, megfogom
az eke szarvát, csépelek is, szóval mindent csinálok.
EDRICUS Tudsz cipőt fényesíteni?
SZURKA Én? Egyik foglalatosságom, megnyerted vele a szívemet. Ha kell, varga
is vagyok, úgy megbütykölök egy lábbelit, hogy jobb se kell. Cipőt pucolni?
Idesüss… add csak a lábad.
EDRICUS Állj, ne siess úgy.
Mi fortélyokkal törekszünk magasba,
S szemfényvesztéssel szerzünk jó nevet;
Úgy kell, hogy dolgainkba okos ember
Bele ne lásson: az eszeseket
Nyomjuk le, a buták üres kobakját
Nyerjük meg mindenféle kedvezéssel.
Egy éles elme egy-kettő kipécéz,
Beleszagol titkos üzelmeinkbe,
És térdig gázol a fondorkodásba.
Széllelbélelt, hígvelejű lakájok,
Fafejű, bárgyú, bamba idióták,
Tökkelütött léhűtők jók nekünk,
Mert tetszés szerint hajlíthatjuk őket,
És arannyal rávesszük bármire.
Jöjj ide, Szurka. A lator s a cafka
A nemességemre számítva hoztak
Hozzám, mert Isten tudja, hogy nemes
Apám, ki rég meghalt a háborúban,
Marcia hercege volt; most én vagyok.
Ezért… de hogy a szót ne szaporítsuk,
Én felveszlek mint kamarásomat,
S ha megfontolt, hű és megbízható vagy,
Nagyobb állást is kapsz tőlem jutalmul.
Most hozd el a csendbiztost próbaképpen. [[Szurka indul]]
Várj. Megorrontanák talán a dolgot.
Azt akarom, mihelyt elmentem innen,
Verd ki e két koldust, és ezután
Keressenek lentebb fiút maguknak.
Megfogadod, hogy elpáholod őket?
SZURKA Percig se aggódj, úgy elverem őket,
Ahogy nem verték még el életükben.
EDRICUS Úgy legyen, Szurka. Lásd el a bajuk,
A városból korbáccsal űzd ki őket,
S ha átkoznak, dühöngnek, jár a szájuk,
Minden szóért tízet húzzál reájuk. [[El]]
EDRICK Fiam, fiam, várj!
SZURKA Fiad egy nyavalyát! Csak szeretnél az apja lenni, te meg az anyja. Ide
hoztatok engem…
EDRICK Úgy van.
SZURKA …és most ki kell verjelek innét, ha pedig tudni szeretnétek, hogy mért,
keressetek ezután egyszerűbb embert a fiatoknak, mint a gazdám. [Körben
kergetve veri őket]
FELESÉG A fiam. Jaj, jaj! Jaj, jó Szurka, fékezd a kezed! [Mind el]

3. SZÍN
[Jön Kanut, az Érsek, Edricus, Uskataulf, Swetho]
KANUT Eltűntek, biztos, hogy megszöktek innen?
Leofric, Turkillus, ki hitte volna?
Nem bántam jól velük, hímes szavakkal,
Nem jutalmaztam igyekezetük,
S kegyeltem őket, mint itt bárki mást?
EDRICUS Túl jó dolguk volt, meg kell mondanom
Szelídséged az oka a szökésnek.
KANUT De hűségükre nincs-e kezesünk?
EDRICUS Van, uram.
KANUT Nagyobbik fiúk, ugye?
EDRICUS Az, ám tudják, hogy túl lágyszívü vagy.
KANUT Tévednek ebben: mivel megzavarták
Szép násznapunk nyugalmas örömét,
S felborították tervezett vigalmunk
Szökésükkel, gyermekeik fejére
Hárítom át az apák árulását,
Viselje ártatlan válluk a terhét.
Hozd túszainkat, Swetho, s velük együtt
A dán hadból egy véres martalócot,
Fejszét, tőkét és kést hozzon magával;
De egyik lábad itt, a másik ott,
Jöjj vissza gyorsan.
EDRICUS Mi felséged szándéka a fiúkkal?
KANUT Levágatom kezüket, orrukat.
EDRICUS Ítéleted a sunyi szökevények
Súlyos bűnéhez távolról sem ér fel.
Túl enyhe a halál az árulónak,
S a kéz és orr kevesebb a halálnál.
USKATAULF Ha becsületes ember mondaná ezt,
Szeretném, hogy ne a legsúlyosabb…
KANUT E büntetés halálnál súlyosabb,
Mert fullánkként mardossa lelküket,
Ahányszor csak magukra nézve, látják,
Hogy lenyesték róluk két díszüket,
Amelyek oly szükségesek naponta.
Jó alkalom, hogy mások fontolóra
Vegyék, hogy bánnak el az árulókkal,
Míg haláluk emlékét egyhamar
Elássa az idő, a feledés,
De addig van csak értéke, amíg hat.
Olyan az áruló, akár a fa:
Ha zölden megmetszik, fejét levágják,
Egy vesszőből, amelyet róla nyestek,
Húsz ága nő, húsz ág egyetlenegyből,
De hogyha körbe vagdossa a fejsze,
Gyökere meghal, s rendre rothad el.
Az áruló is. Ha fejét lecsapják,
Több hasonló törzs s hajtás lesz belőle,
De hogyha néhány fontos tagja vész el,
Mint szem, orr, fül, kéz, láb, vagy bármi más,
A lelkeknek ez csípős intelem, jel,
Melyről felismerik az árulót,
Amint tolvajt is fölfed bélyege.
Itt vannak ezek a mindenre elszánt,
Vakmerő és pimasz hetvenkedők,
Forrófejű kardcsörtetők királyi
Udvarunknál: beszéld el, hogy bitó vár,
Azt mondják, vicc csupán ott lengeni;
Beszéld el, hogy fejedre sújt a fejsze,
Azt mondják, fejvesztés csinos halál,
És rongy pulya, ki retteg a haláltól;
De mondd nekik azt, hogy megbélyegeznek,
Kezed levágják, orrodat lemetszik,
Úgy reszket nyelvük is a félelemtől,
S hebegni tud csak: „Ölj meg minket inkább,
Mintsem ilyen rémes gyalázat érjen".
A bátor szív megveti a halált,
De becsületes ember sokra tartja
Becsületes nevét, és mert a bélyeg
Ettől megfosztja, megfosztja szivét is
Minden örömtől, s mint a csúf bagoly,
Szégyellni fog kimenni is a házból.
USKATAULF Szegény fejük, hisz akaratuk ellen
Szegtek hitet keményszívű apák.
EDRICUS Szegény fejük, most akaratuk ellen
Veszítik el kezüket, orrukat.
[Jön Swetho, a két túsz és Szurka fejszével]
KANUT Gyerünk, úrfik: látom, mindkét apa
Betartotta hűségesen, amit
Apámnak és nekem igért.
Segítek hát, hogy méltók legyetek,
Amint később beszéli a világ,
Kínokat állni hazátok javáért.
No, készítsétek fel a képetek
A jövő zálogára, mondjatok
Orrnak és kéznek búcsút épp ezért,
Mert apátok hűsége ennyit ért.
ELSŐ TÚSZ Már inkább ölj meg most: ha ezeket
Elvesztjük, megutáljuk életünket,
S ha nem, utálat lesz, hogy mint hazánk
Rossz árulói, elátkozva élünk.
Zsenge erőnket engedd összemérnünk
Bármily ciklopsz nagyságú óriással,
Hogy halálunk előtt még fegyverünk
Zúdítsa dühét ellenségeinkre,
S vesszünk, ahogy az méltó nemesekhez,
Méltó mihozzánk, s angol emberekhez.
KANUT Ha vizet töltök égő széndarabra,
Még forróbban csap róla fel a láng;
Így könnyetek csak növeli dühöm,
Hevíti, mikor hűlni kezdene.
Nincsen kedvemre, hogy meghalljatok,
Ez enyhítné apátok bánatát;
Nincs kedvemre a fegyverpróba sem,
Ily tisztességet ti nem érdemeltek,
S netán megváltanátok magatok.
Érvényt szerzünk jogos ítéletünknek;
Hajtsátok végre mindkettőn azonmód!
Ha nem tudná apátok, megtanítom,
Mi az, megszegni egy törvényes esküt,
Mi az, bolonddá tenni egy királyt,
A kegyelmében bízva. No, mi lesz?
Ne húzzuk az időt fölös szöveggel:
Apátok bűnéért bűnhődnetek kell.
MÁSODIK TÚSZ Uram, levágnád a kezem?
SZURKA Le én, és az orrodat is; igazán siralmas dolog ilyen ábrázatokat elcsúfítani.
Fiúk, nem cseréltek szakállat velem?
ELSŐ TÚSZ Ne nyúlj az orromhoz aljas kezeddel;
Az égre, inkább levágom magam!
SZURKA Ennél rosszabbat is jónak vélsz te még ma este. Hogy’ néznek majd ki
ezek az orruk nélkül! Mindenki franciáknak nézi őket.
KANUT Csináld már, hallod, nem várhatok annyit!
Ne húzd tovább, annál később mehetsz el.
ELSŐ TÚSZ Add azt a fejszét, tegyem meg magam
E gyalázatot ártatlan kezemmel.
SZURKA Szívesen: egy munkától megkimélsz
KANUT Várj, esztelen paraszt, oda ne add,
Vagy én váglak a fejszéddel izekre.
Bolond vagy, hogy odaadnád neki,
Amivel kettőnket megölhet?
Vágd le a kezét, aztán add oda. [Szurka levágja egyik kezét]
Úgy. Most a másikat. [Levágja másik kezét is]
No, úrfi, most viaskodj.
ELSŐ TÚSZ E két csonk bosszut követel kezedre,
Bírák bírája, királyok királya!
KANUT Az orrát még, s hadd átkozzon megint:
Imája csillapítja tán a kínt. [Szurka levágja az orrát]
ELSŐ TÚSZ Zúdítsd bosszúd e véres kezü dánra,
Haljon gyötrelmes, iszonyú halált!
KANUT Intézd el gyorsan most a másikat.
Remélem, nem is vársz bocsánatot.
MÁSODIK TÚSZ Nem én, te öldöklő, kőszívü dán.
Kész vagyok elszenvedni többet is,
Csak szolgáljon apám s hazám javára.
Életet adtak, vérem hát az ára.
[Szurka levágja két kezét és orrát]
ELSŐ TÚSZ Kiköpted mérgedet, véres király,
De megvetésünket arcodba vágjuk.
KANUT Fékezd a nyelvedet és légy eszednél,
Különben megkurtítom egy hüvelykkel.
Jusson eszedbe, azért nincs kezed,
Mert apád nyelve túlontúl sokat járt,
S hamis esküt tett. Most eredj a széllel,
És áruló apádnak ezt beszéld el.
MÁSODIK TÚSZ Te gőgös dán, a szigetet bejárjuk,
S elmondjuk, mily véres zsarnok királyuk.
ELSŐ TÚSZ Hadd tudja meg a nép minden fia.
Ne tűrj idegen királyt, Anglia! [Túszok el]
EDRICUS Hahaha!
KANUT Mért nevetsz most, Edricus?
EDRICUS Mulatnom kell e latrok locsogásán.
SZURKA És nekem együtt kell nevetnem a gazdámmal.
[Futva jön egy Hírnök]
KANUT Milyen új hírt hozol?
HÍRNÖK Neves Kanut, az északi hadat,
Amelyet Edmond ellen oda küldtél,
Összezilálta s ízenként leverte
Edmond, amint e levél tanusítja.
[Kanut elolvassa a levelet]
KANUT Szédületes! Hát meghalt húszezer
Közkatonám? E hír, mint a rideg fagy,
Lefojtja tavaszi reményeinket,
S lecsüggeszti katonáim fejét.
Jöjj, Edricus, a többi menjen el,
Hogy váltsunk néhány szót bizalmasan. [A többiek el]
Mondd, Edricus, most mitévő legyek,
Hogy ezt a szégyenfoltot jó nevünk
Rézveretes könyvéből kitöröljem?
Emlegetik-e majd, nemes apám
Nagy tetteit idézve, hogy amit
Sveyn megnyert, elvesztette azt Kanut?
Emlegetik, hogy Vasbordáju Edmond,
Barát nélkül, szegényen, elhagyatva,
Legyőzte a gazdag Kanut hadát,
Annyi barátot, s, még több katonát?
Mióta Edmond ereje elbírja
A súlyos fémsisakot és a kardot,
Nem tértem győztesen meg harcmezőről,
Kivéve, mikor egyszer árulással
Mint ifju bajnokot kezünkre adtad.
Ha nem tör bátran át csapatainkon,
E nap véget vethetne bánatunknak;
De most mi lesz? Kérlek, mondd meg nekem,
Hogy’ védjem meg nemzetségem, nevem,
Hogy rajta ez a szégyen ne legyen?
EDRICUS Ne keseregj, megoldja az idő.
A Szerencse ravasz húzása ez,
Hogy gátat vessen hatalmad elé,
Mert irigy ő az okos emberekre,
Butáknak kedvez, azokat segíti.
E bolhányi szégyenről meg csak annyit,
Hogy többet elviseltek nagy királyok,
Fülöp dicső fia és még sokan,
Akiket nem szükséges felsorolni.
KANUT Kérlek, csak hízelegj, még, még, tovább!
Fortunáról van szó, jó talpnyaló?
Tebenned ugyan nem butát segít,
Mert hízelgésed tetszhet a szemének.
Jöjj ide, Edricus, és nézz csodát:
Látod az égbolt furcsa jeleit?
Nézd, mily halvány a Nap, vörös a Hold,
És sorra feltűnnek a csillagok,
Kis üstökös-formák, bár nincsen éjfél.
Mi okból látni hát csillagokat?
EDRICUS Látom, uram, de okát nem tudom,
Ha csak nem Edmond vesztét hirdetik.
KANUT Bizonnyal azt. Lásd, eltűnt valamennyi.
Éj van, sötét; megbotolhatsz, vigyázz.
Add a kezed – de fáklyát hozz előbb, [Edricus el]
Hogy eljussak sátramba; szedd a lábad.
Elment, hogy fáklyát hozzon napvilágnak. [Edricus visszatér]
EDRICUS Uram, oly sűrű lett az éji pára,
Hogy kicsi híján kioltotta fáklyám.
KANUT Ilyen itt minden. Eszed is ilyen.
A vaskos hízelgés, jó talpnyalóm,
Úgy elvakít, hogy nem engedi látnod:
Más is jól látja benned a hizelgőt.
Javulj meg, tanulj igazat beszélni.
Ne szégyelld, hisz átlátja gyermek is
A hazugságod, olyan gyermeteg.
Ha élni akarsz, fékezd nyelvedet.
EDRICUS Amit esküdt hűség és buzgalom
Sugall, felség, csupán azt mondhatom.
De egy szavadba kerül, az igaz
Hazugság lesz, s a hazugság igaz.
KANUT Hogy te igaz légy, ez az óhajom –
De etióp lehet fehér vajon? [Mindketten el]

HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Egyik ajtón jön a Canterburyi érsek, a másikon a Yorki érsek]
CANTERBURY Önhitt térdét York mért nem hajtja meg,
Ha Canterburyt hallja? Isten átka,
És az enyém is, aki az egész Föld
Pápája alatt legfőbb pap vagyok
Az angol királyságban, meg se rémít,
Kevély prelátus? Annyival nagyobb
Hatalmam a tiednél, mint enyémnél
A Rómáé. Reszkess, ha átkozok,
És gyermekként vesd magadat a földre
Lábam előtt, hogy megalázkodásod
Hasson meg, s oldjalak fel bűneidtől,
A pokolmélytől, az elkárhoz&