[2015. március]
NEM DAL NEM IS ÉNEK
hónnom alatt könyvvel
számban cigarettával
lődörgök tapiskolok
őszi ködben agyagos sárban
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
nézem a fát a fa lát-e
engem varjúcsorda húz
el felettem az évek
nincs mire várnom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
tavasznak nyárnak nyoma
sincs már ősz is csak
volt nagy tél hull rám
állok az ablak előtt fázom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
öreg házban kísértet jár
belém a lélek híjával
vagyok istennek angyalaim
sincsenek szörnyű bárhol
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
alig írt belém valamit
az élet sarokban rothadó
papírok ruhák jégcsapok
közt ülök jövőm látom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
mit jegyez az emlékezet
tudatalatti ládába dobja
mint egy levelet sose kapom meg
meghat tulajdon nyomorúságom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
kampó az s nevem kezdőbetűje
ki vagyok akasztva a világba
húsok mészárszék hideg falára
űri állatokkal játszom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
örömöt magamnak nem szereztem
a világba teljesen belegörnyedtem
a lélek leszakad a testről
gyümölcs az ágtól
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
babérlevelen sose ültem
aki egész nap zabálja szégyen
semmi napok semmi éjek semmi élet
előre látom fölfalatásom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
szirének kórusa hív
kert végébe gödröt ások
a terebélyes somfa alá
már ki se látszom
ott helyben elaludnék
úgy reám tör az álom
TIZENHAT HAIKU
IDŐ
az idő csepeg
szakadatlan telt edényt
most kiürítem
CIPŐ
álmaim víz alatt
napjaimmal kitömöm
fonnyadt cipőmet
LEÁLDOZÓBAN
liftben állok a
naplementében lassan
süllyed el velem
KEZEK
már az óceán
vize sem elég annyi
kéz mossa egymást
AJTÓ
világ végén egy
ajtóba zárva várom
nyissanak reám
PERCEK
hangya perceim
sürögnek széthurcolják
az életemet
ÁLLAT
mélyemből állat
bújik elő üvöltök
árvaságától
TŰZ
ahogy a tűz le
ég szép csendesen add meg
hogy úgy tűnjek el
ÁG
rügyező ág jaj
mit jelent lefagyasztja
a leheletem
NYOMOZÓK
fényes nappal rám
törik az ajtót hulla
után kutatva
LÉK
mint léket kapott
hajó kiáll belőlem
egy szó süllyedek
FALAK
öreg falaim
mire átmelegednek
a nyárnak vége
TÖBB
véges-végig azt
hittem hogy több vagyok egy
csúszómászónál
ANNYIT SEM
lengeni tón nád
annyit sem akarok szél
süvít egyedül
HAJSZA
vízen száguldó
szitakötő hajszolja
alulnézetét
MADÁR
madár fölröpül
csőrében egy tücsökkel
dal parazsa hűl
HAJRÁZZA
egy cipőben fekszem
sose szellőzik át
vaksötét van már
koradélután
izzadt harisnya
a párnám
tücsök szűköl
nagylábujjamnál
rémálmok gyötörnek
karjaim faltól
falig érnek
elaludni nem tudok
bámulom a penészfoltos
mennyet eget
mindenünnen orrfacsaró
szag mint amikor ajtókról
égetik le a festéket
bódultan ébredek
zsibbadt gyűrött
arcom kézfejem
és csak állok állok
ahogy a lábamon kifér
talpon a tücsök is
hajrázza dögölj meg
AZ ÉNEK
az erdő fölött nincs
már semmilyen ég
az erdőnek nincs
csak egyetlen fája
az erdőnek nincs
csak egyetlen madara
a fának nincs
csak egyetlen levele
madár torkában időzitett
bomba az ének
IDEJE
elhagyom házamat
valahol a szamos-parton
gaz közt bozótosban
mint megrémült csiga
kezemben egy somfával
vonatra szállok
a fülke velem van tele
magamban beszélgetek úgy
mintha idegenekkel beszélnék
döcög velem az emlékezet
nem voltam soha
senki szeme fénye
a fülkében fekhely leszek
magamra leheveredhetek
olyasmit álmodom hogy
tök üres az élet
ideje volna másik
más idősíkba lépni
