ÁRTÉR

Kár a gőzért – gondolta Delovári, és

visszafordult. Azelőtt számolatlan

lépést tett általában irányváltás előtt,

 

de most tudatosan rögzített a fejében

minden egyes mozdulatot. – Három, négy –

majd odaért a liszteszsákokhoz.

 

Nehéz rakomány – szentségelt, de

szentségelt bárki, aki arra járt.

Harmadik napja hánykolódtak a vízen.

 

Parancsra vártak, amit kiadni egyikük

sem mert. Delovári továbbhaladt – öt, hat, hét –

és arra gondolt, vajon mihez van joga.

 

Megállt néhány egérrágta, kiszakadt

zsák előtt, lehajolt, pergette kezében 

az aranysárga kukoricaszemeket.

 

– Nyolc, kilenc – mégiscsak az aranyat

kell először, gondolta, és megkereste 

a kapitányt. De ő faggatni kezdte, miért

 

és mi célból került erre a hajóra. Delovári 

nem kertelhetett, beszámolt a madarakról és

arról, amit ott délen, a szárazföld belsejében látott.

 

– Tíz – mondta –, az arannyal kellene kezdeni

mégis. És ahogy ez elhagyta a száját, tíz kéz nyúlt felé,

és lökte bele a vízbe. A vihar csillapodni látszott.

 

GYOLCS

Végül gyolcsba tekertük a testet.

Esther és Khais tiszte volt a mosás,

velük mi nem érintkezünk.

A máglyát a parton raktuk meg,

de nem ahogy máskor szoktuk.

Építettünk köré egy derékig érő falat is kőből,

hogy el ne harapódzzanak a lángok.

A végénél raktunk egy toldást,

ne kelljen közel menni a testhez.

Itt gyújtotta meg Khulsikél,

majd öt lépést hátrált.

 

Nem énekeltünk szent zsoltárokat.

 

Némán néztük a tüzet, ahogy

fel-felcsapnak a lángok, majd elalszik mégis.

Többször kellett újragyújtani, végül

Khaist küldtük oda, amikor már elégett a toldás,

féltünk túl közel menni.

Khais háromszor próbálkozott,

negyedszerre tüzet fogott.

 

Észvesztve rohant a habokba, de a tűz

róla nem enyészett el.

Lángra gyúltak a víz felszínén

lebegő forgácsok is,

amelyeket a máglyáról vitt oda a szél.

 

És felbukott a nap a tengerhorizont mögül.

 

Sugarai megfestették a vizet.

Khais felordított, majd elveszett

a narancs ragyogásban.

Szörnyű csend kísérte.

A gyolcs alól felpislogott valaki.

 

Gyolcsba tekertek. A néma Khais tudta,

hogy lélegzem még, mikor a parton

rám talált. Közel hajolt hozzám,

haja végigsimította a mellkasomat,

de szólni hang a torkára most se jött.

 

Hűs szellő érkezett északról.

 

A férfiak egy csoportban álltak, messze tőlem.

A nők ki se jöhettek, csak Esther és Khais

foglalatoskodott velem. Megmostak,

alaposan átdörzsölték a testem.

Olajjal és illatos balzsamokkal kentek,

de így is rajtam maradt valami a bélsár szagából.

 

Senki sem tudta, hogy a cet gyomrából jövök. 

 

 

TRIPTICHON

I. Khais

 

Amióta feltámadtam,

némán járom a tengert.

Térdig gázolok a habokban,

és szoktatom fülem

a szótlanság konok tételéhez.

Úszni nem merészkedem,

de csapkodom a vizet, és 

néha elhiszem, hogy kihallom

a szólamokat a csendből,

amit Khais hagyott hátra

két levegővétel között.

 

Talán bolondnak hisznek,

elnézik nekem mégis,

csodalett idegennek,

ezt a néma mániát, ahogy

firtatom a felszíni fodrozást,

sodor-e erre, vagy felvet-e

a tengermélyi ringás

egy-egy elhullajtott darabot,

ami Khais testéből megmaradt.

 

Alkonyattájt, mikor már

alig állok a lábamon,

azt képzelem, hallom,

hogy megszólal végre

a sok kis felfreccsenő hullám 

és a habzó nyák, amit kiköp

magából a tenger.

 

II. Delovári

 

Már egy hete csak a tengert járja,

és nem érdekli, hogy én is itt vagyok.

Khais nélkül egyedül maradtam

egészen, pedig azt reméltem,

Delovári társam lesz a bajban.

Szótlan ténfergek a teendőim között,

azt sem tudom, hova kapjak hirtelen.

 

Szegény fejem, szoktatom magam

a hajnali sötétséghez, botorkálok

benne, mint valami kótyagos isten,

de a koromfekete éjszakák is

ébren találnak, talpon vagyok

reggeltől estig, alig állok a lábamon.

 

Eshetnék el, de valami felölel.

Fordulna ki kezemből a fazék, de

megóv mégis valami a forró vas

súlyától. Ha leragadna

a szemem gyomlálás közben,

felnyitja valami sejtelem, mielőtt

saját magamba vágok. Számolom

a napokat, amióta Khais odalett,

és mindig töltök bort az otthagyott

üres pohárba is.

 

A reggeli szellő a part felől érkezik.

 

Delovári rossz helyen keres.

Khais a levegő harmatcseppjeiben

vagy tán az esti tücsökzenében lehet.

 

III. Esther

 

most hogy nem vagyok ott

párnámat a fejed alá rakod

az esti fuvallattal ringatlak álomba 

örökké rosszalvót

és számlálom a két lélegzetvétel

között elnyúló időt ahogy álmodban

egy kis nyugalomra lelsz

 

mit búsulsz Esther hát nem érzed

hogyan könnyítem meg

most is minden lépésed

ami akadályba ütközik

hogyan húzom félre a sűrű

bozót szúrós ágait utad elől

hogyan hárítom el a szemedbe

csapódó vad gallyakat

hogy gyenge nyakad 

meg ne karcolódjon

 

Esther Esther

testvérem a bajban

mint mindig is

neked megsúgom

itt vagyok veled

ne félj