Való igaz, Eósz elhagyhat,
elváshat tűzzománcú boglár,
fényét vesztheti a Sarkcsillag,
csillogását a pillantásunk,

való igaz, semmi sajátunk,
semmi örök vagy maradandó…

A kútnál pihentél, halandó
szerelem korsajából ittál,
édes volt a víz, mint a csengő
megszólalása karcsú lábú
csikó születtén lombkarámban…

Öt napon át nyomodban jártam,
Folies Midi, dél árnyas útja.
A hatodik a határ verse:
hatalmas deltavidék múltán,
régi mocsáron emelt város,
vágy és szorongás keresztútja.

(Hatodik napunk perce lassú,
versek kenderkötele, verlek.)