LÁZLÓ

HALÁL

Nagymamucika (NM)

ÉLŐK

HALOTTAK

VIRÁGÁRUS

JÓANYÁJA

JÓAPÁJA

TESTVÉRSZERETŐ (TESTVSZ)

VALAHAI FÉRJ (VFÉRJ)

ZSUZSI

KUFÁR

EUTANAZIÁNUS (EUTAN)

SZUICIDánus (Suicid)

EGY LÁNY

LÁNYA

FIA

És a többiek…

 

HALÁL: Szervusz, Lázló!

LÁZLÓ: Szervusz…

HALÁL: Hová ilyen nagy ajtócsapkodással?

LÁZLÓ: Világgá megyek, most lett elég a Nagymamucikából!

HALÁL: Érdekes, engem pedig most kezdett érdekelni…

LÁZLÓ: Ki a halált érdekelne ez a ccs-ülye nagymamucika?

HALÁL: Hát engem, képzeld, engem nagyon elkezdett érdekelni.

LÁZLÓ: Igen? És ki vagy te, elég szarul nézel ki.

HALÁL: Ha a halál völgyében jársz –

LÁZLÓ: Nem vagyok hülye, minek mennék oda…

HALÁL: – te se néznél ki jobban.

LÁZLÓ: De szerencsére jobban nézek ki, biztos, hogy nem megyek oda, na csákó, szotyizgassál a Nagymamucikával!

HALÁL: Most láttad utoljára…

LÁZLÓ: Furfangos vagy, mint egy tanárbácsi, na, mire akarsz rávezetni? Biztos, hogy nem fogok rájönni, sose szoktam.

HALÁL: Szóval, hogy dolgom van bent, érted, csinálnom kell vele valamit…

LÁZLÓ: Doktor vagy? Háziápoló? Szociális munkás? Gyámügyi előadó?

HALÁL: Sokkal, de sokkal jobb.

LÁZLÓ: Nem tudok gondolkodni, elcsépelt szalma van a fejemben.

HALÁL: Mi a jobb a csábítások láncánál?

LÁZLÓ: Nedves szalma van a fejemben.

HALÁL: Mi a legjobb, minden hazugságnál jobb?

LÁZLÓ: Mesés gazdagság?

HALÁL: Buta fiú, hát a halál.

LÁZLÓ: Ó, a mamucikám is mindig ezt mondja.

HALÁL: Látod, milyen bölcs őnagysága?

LÁZLÓ: Őnagysegge egy bölcsőben akar ringatni.

HALÁL: Látod milyen védelmező?

LÁZLÓ: Látom, hogy elfutott az eszével a ló, meg fogod gyógyítani?

HALÁL: Mindenre van gyógymódom.

LÁZLÓ: A viszketegségemre is?

HALÁL: Idővel arra is.

LÁZLÓ: Mamucika szerint a fejembe a szalma közt lakik egy kisegér, egy borzasztó kicsi mitugrász, de a lábam közénél is jobban baszkurál, hogy sose legyen elég, ahol éppen vagyok. Az egér szőrében meg vándorbolhák, azok csípik, hogy csipkedjen engem, de kinek a gyomrában vagyok én?

HALÁL: Lázló, Lázló, picit túlgondolod eztet.

LÁZLÓ: Ez sajnos a lényegem.

HALÁL: Biztos, hogy nem, ha a fejedben ott a szalma.

LÁZLÓ: Védelemnek, a kincset érő agyamat óvja.

HALÁL: Na fiam, állj el az utamból!

LÁZLÓ: Nem értem, mit akarsz?

HALÁL: Belépek a házba.

LÁZLÓ: Csak a testemen keresztül.

HALÁL: Nem vagy te egy kicsikét nagyon pofátlan?

LÁZLÓ: És te mi vagy, te szargörcs, arcoskodsz itt a halállal.

HALÁL: Még szép, ha egyszer én vagyok a…

LÁZLÓ: Mi vagy te? Alászolgája!

HALÁL: Te leszel a kisinasom, még sose láttam ekkora butaságot.

LÁZLÓ: Elviszel magaddal?

HALÁL: Johara városába, pokol gyászországba.

LÁZLÓ: Örvendezek, hogy világot látok.

HALÁL: Nemigen látol, de bizonyos értelemben ott leszel velem minden utamon.

LÁZLÓ: Hát akkor induljunk!

HALÁL: Rögtön, azonnal, csak még ide be kell lépnem egy pillanatra.

LÁZLÓ: Úgy kéne azonnal indulnunk…

HALÁL: Csak egy kicsikét itt lerendezek egy játékot, egy meccset befejezek, egy igénynek utat adok, egy vágynak tápot.

LÁZLÓ: Hagyjuk pihenni szegényt, itt vagyok én, nagyobb dicsőség.

HALÁL: Komoly mátrixban dolgozunk, fiam.

LÁZLÓ: Valaki csak rábólint.

HALÁL: Saját szakállamra, de tartani akarok egy színvonalat.

LÁZLÓ: Kétszer pusztíts el, hústestem a vállalaté, asztráltestem a kozmoszé.

HALÁL: Azt kell tennem, amiért iderendeltek.

LÁZLÓ: Nem volt még ilyen, kérdezz utána, kivel cserélhet.

HALÁL: Egy napod lesz, hogy a cserealapot megszerezd.

LÁZLÓ: Holnap, ha a Nagymedve pislogni kezd! Megvárom, amíg fölszívódik, actually, ki hihet egy ilyen szavainak… Jó nagy fába vágtam bele magam! Azt se tudom, merre induljak. Kedves naplóm, ma a nagymamucikám helyett a halálba induló illetőt kell felkutatnom… Legjobb a vérrokon, mondta az ilyen-olyan, de én nem is tudom, az vagyok-e neki… Még annyi minden terül el előttem. Annyi a feladatom! Jó, nem szeretek dol-goz-ni, de ki szeretne, ha minden más annyival érdekesebb. Nézd meg a nagymamucit is, egy acetonszagú gyurmatest, még enni se szeret, csak úgy lapátolja be a túróscsuszát a félelmetes garatba, fulladozik, köp, elég gusztustalan, mikor eszünk, és azt mondja, a munka majd embert csinál belőlem, hát köszi szépen, láttam már párat, inkább maradok paprikajancsi… olyan nehéz se szeretnék lenni… képzelődök, hogy jön egy extraordinális aura, ignis grando, nix, glacies, spiritus procellarum: quae faciunt verbum eius, téged hirdet a tűz, s romboló jégeső, havak és ködfelhő, vihar és lágy szellő, és visz.

 

2.

TEMETŐ

VIRÁGÁRUS: Mit kérsz, mit kérsz, Laci vitéz, ide, ahol a jóságosak alszanak, csak virágáldozattal szabad ám belépni!

LÁZLÓ: Hát jól van, adhatol pár szálat a gazodból.

VIRÁGÁRUS: Pompázatos virágsörényeim vannak, úgyhogy alig bírom megnyírni őket, milyen szégyentelenül beszélsz, te kis tuskó, a művészetemről?

LÁZLÓ: Mindenki milyen nagyra van a természet intelligenciájával!

VIRÁGÁRUS: Hogy mondod? Mert nem tudod, mennyi gondoskodás és szakértelem kelletik a turbulens sziromhozamhoz.

LÁZLÓ: Jó korán kell kelni, azt elismerem, a jó fogáshoz a vásárcsarnokban!

VIRÁGÁRUS: Pofátlan vagy, fóliasátraim messze párállanak…

LÁZLÓ: Jó, hagyjuk, lehet, hogy nem is akarok bemenni.

VIRÁGÁRUS: Mit keresel itt?

LÁZLÓ: Egy jóapát, egy jóanyát, egy szerető testvért és egy elhunytat, mint a valahai férjet.

VIRÁGÁRUS: Biztos, hogy mind itt vannak? Mert manapság, vagy, hogy is mondjam, jó ideje eléggé szétszóródnak a rokonok.

LÁZLÓ: Ja, nem a szóróparcellás dologra kell gondolni, ezek a testek feküsznek rendesen, vagy feküdtek, ahogy tudom, amíg tehették.

VIRÁGÁRUS: Na igen, a föld megteszi a dolgát.

LÁZLÓ: Csak az van, hogy mégis kéne beszéljek néhányukkal.

VIRÁGÁRUS: Nem könnyű a tetemre hívás.

LÁZLÓ: Nem is zavarognék, csak élet-halál kérdése lesz a kérésem.

VIRÁGÁRUS: Nem is zavarok akkor, tessék a kulcs, ez egy ilyen védett tér.

LÁZLÓ: Nem akarom megölni magam, félreértés.

VIRÁGÁRUS: Nem szól szám, nem bán fejem.

LÁZLÓ: Ez holtan látna engem, eléggé beteges. Na, régi játszótársak, merre vagytok? Voltunk egyszer itt a nagymamucikával, le kellett rogyjon egy ilyen halomra vagy kőszegélyre, én meg ugráltam a fényes lapon, majdnem elcsúsztam, ordítottam, hogy menjünk le látogatóba, ha már kijöttünk ide a végállomás után még hosszan vonszolódva. Na, szervusz, nyucika, te állítólag a szülőágyon haltál meg, mindent tudok, pedig próbáltam nem figyelni, és ő is csecsemő képében volt jelen az eseményen… szóval kiszínezett és bekebelezett egy filmjelenetet, de…

JÓANYÁJA: Ki koslat itt a nyomomban?

LÁZLÓ: Bocsánat, kisanya, azt kell megkérdezzem, hogy nem halnál-e meg esetleg a Nagymamucikám, a te lányod helyett?

JÓANYÁJA: Te hülye vagy? Hogy halhatnék meg kétszer?

LÁZLÓ: Azt nem tudom, én igazából csak a szándékot monitorozom, hogy van-e szándék, van?

JÓANYÁJA: Nem is ismertem! Meghaltam, mielőtt köszönhettünk volna egymásnak, mielőtt megköszönhette volna, hogy életet adtam neki.

LÁZLÓ: Pedig elég sokszor köszönte aztán, én azt hiszem, inkább ironikus felhanggal.

JÓANYÁJA: Na, akkor érted, mi közöm hozzá?

LÁZLÓ: Belépett a halál árnyékába.

JÓANYÁJA: Elég sokat megélt már, ha azt nézzük, nekem mennyi jutott.

LÁZLÓ: Jó, ha ezt nézzük, tényleg sok, sok sitt.

JÓANYÁJA: Szóval nem akarok most többet megtudni róla, még nem hevertem ki a korai halálom…

LÁZLÓ: Jóapája is itt nyugszik valahol?

JÓAPÁJA: Itt, itt, habár a részeimet próbálom szintetizálni, az aknakatasztrófa történelmi alanya én volnék.

LÁZLÓ: Jaj, bocsánat, akkor a kérésem sztornó, nem valószínű, hogy egy roncs megfelelhet a feladatnak.

JÓAPÁJA: Eredetileg megfeleltem, először egy tábornok helyett haltam meg.

LÁZLÓ: De ez most érzékeny adat – szabadon választhatsz elvben, de nem most, így hirtelen fölmerült bennem, hogy nem a jó helyen járok.

JÓAPÁJA: Az ittenieknek van már egyfajta rutinjuk, úgyhogy érthető, ha hozzánk fordultál.

Testvérszerető: Csakhogy mindennek ára van, pajtikánk!

LÁZLÓ: Hát te ki vagy?

TESTVSZ: A testvérszerető, kis mamlasz, nem engem kerestél?

LÁZLÓ: Ööö, ennyire nem mennék bele a magánéletébe…

TESTVSZ: Valaki legalább ott volt neki, nem?

LÁZLÓ: Lehetséges, igen, csak most valakinek megint ott kéne lenni, hogy kicserélhessük vele.

TESTVSZ: Én vállalom, hogy fogom a kezét.

LÁZLÓ: Sajnos, az kevés. De ha vállalnád, hogy helyette halsz meg, neked már nem idegen pálya, az alagút és a szinkretikus fény, sebesen rendszerez és kilódít a tudatod egy post-Being-módba… 

TESTVSZ: Várjunk csak, te most gúnyolódsz velünk, pedig fogalmad sincs a metaverzumi ugrás ontológiai jelentőségéről!

LÁZLÓ: Nem, dehogyis, ezeket csipegettem föl a népszerű tudományos oldalakról a metán…

TESTVSZ: Inkább ostobán élnék, mint okosan halok, meghalt, és vége van, tiszta propaganda, de nem veszitek észre, hogy a faszba szűnne meg a folyamatos jelen, láttok egy bebábozódást, de a lényeget nem veszitek észre, bűvészkednek veletek, azt hiszitek, nem megy nektek, pedig a pokol nem egy allegória.

LÁZLÓ: Nem? Persze, te csak tudod, illetve ezen még gondolkodni fogok, hogy megértsem, hogy érted.

TESTVSZ: Na, meghalok helyette, hogyha kicsit visszahoz a haverod az életbe!

LÁZLÓ: Ilyen felhatalmazásom nincs, és mire a csillagok felragyognak, vissza kell érnem.

TESTVSZ: Felragyognak, mi?! Te egy lelkes állat vagy, kisfiam, nincsen benned semmi emberi, egy kutya vagy.

LÁZLÓ: Kutyaemlékeim vannak, az igaz.

Valahai férj: Ejnye, faszikám, azt tudod-e, hogyan haltam meg?

LÁZLÓ: Egy balesetben?

VFÉRJ: Szalagcímen, ja.

LÁZLÓ: Más volt a valóságban a leányzó fekvése?

VFÉRJ: Miért beszélsz te ilyen hülyéket?

LÁZLÓ: Kapcsolódni akartam a közegem nyelvi habitusához.

VFÉRJ: Inkább figyelj, és használd a füled – fülezzél, érted?!

VFÉRJ: Egy hosszú létrát támasztottam épp az út szélén a városhatárban, a szabad óriásplakát-tartó vastraverzhez… Kipróbáltam, hogy stabilan támaszkodik-e a lóherés és kövérkés talajba, stimmt, minden rendben, így aztán fölhágtam majdnem a tetejéig, hogy kampányposzteremet legörgessem a fölső peremtől az alvégig… Vittem magammal bal karomon vödrös csirizt, otthoni készítmény, kigyakoroltam a megfelelő arányokat és főzési időt, semmi nem tart annyira gyilkosan, mint a házicsiriz, úgyhogy csak ebben bíztam – 

LÁZLÓ: Bízni a templomban kell…

VFÉRJ: Úgy van, sokan mondták már nekem, mindenesetre abban a pillanatban, midőn a görgeteget nekilódítottam, egy reflektor kapott telibe, és repültem már, mint egy szélütött lepke.

LÁZLÓ: A sofőr, gondolom, elhúzott Kukutyinba.

VFÉRJ: Annál is rosszabb, jótett helyébe fogtak egy vénséget.

LÁZLÓ: Ez mekkora!

VFÉRJ: A szerencsétlen azt se tudta, melyik országon hajt át a csöndes gyilkos bmw-jével.

LÁZLÓ: De nem volt ebben politika.

VFÉRJ: Nem, nem, nem volt ebben szándék, csak az a kurva véletlen lesodort a tábláról, téged dicsérni nem szűnik a szám, emelj magadhoz édes szűzanyám!

LÁZLÓ: Csak a szemébe villogtattak neki is, és ennyi.

VFÉRJ: Ezt mondom én is, ennyi volt csak.

LÁZLÓ: Szomorú kép csata előttről.

VFÉRJ: Így aztán nem is volt csata.

LÁZLÓ: Győzzön az alkalmasabb, nem?

VFÉRJ: Mamucikád sose bocsátott meg.

LÁZLÓ: És így kívánod helyrehozni?

VFÉRJ: Épp azt magyarázom, hogy nem lehet – egy libikóka, egyik fent, másik lent, újra és újra, nincs időpillanat, hogy összejöjjenek, az élősúly mindig lehúz, nincs egyenlőség.

LÁZLÓ: Also – nem vágsz bele a feladatba.

VFÉRJ: Nem okozhatok csalódást újra, így beszéljetek inkább: az igen, a nem, ami ezenfelül van, a gonosztól való.

 

3.

OTTHON

NAGYMAMUCIKA: Gyere, te istenátka, itt virrasztok, nem tudtam, merre kóricálsz, igyunk egy három-az-egybent, abból még sose volt baj, mindegy, hogy ki mit gondol, csak azt nem tudom, este van, vagy reggel.

LÁZLÓ: Még délelőtt, igen, számolom a tízperceket, amiket kávézással töltünk, és nem a feladatommal.

NM: Nocsak, galambom, van feladatod?! Akkor most mindent elmesélsz róla.

LÁZLÓ: Nem mesélek, mert nem tehetem, titkosított üzemmódban vagyok, és különben is piszokul kell tepernem, hogy ki ne fussak az időnkből.

NM: A mi időnkből, bakahuszárom, úgy érted, amíg el nem fogsz hagyni?

LÁZLÓ: Nem örülne a lelked, ha cserébe jó munkát kapnék?

NM: Örül a lelkem, ha te, Lázlikám, emberré változol.

LÁZLÓ: Még mit nem!

NM: Nem hagyhatlak itt, ha dróton rángatnak.

LÁZLÓ: Megvan a magamhoz valóm.

NM: Meg, ameddig én mozgatlak.

LÁZLÓ: Hagyjuk ezt az uncsi drótos vitát! Mit meséljek akkor, mit szeretnél?

NM: Hogy volt a széllel, hogy volt a szelek urával?

LÁZLÓ: Hát hogy, hát csak ráültem a büdös szájára.

NM: Hosszabban kell meséljed, de tartózkodj az allegóriáktól, a rossz viccektől, meg az altesti humortól.

LÁZLÓ: És akkor mi marad? 

NM: Ne kéresd magad!

LÁZLÓ: Úgy volt, hogy kértem egy fagylaltot, jó citromosat, és belefúrtam a nyelvincsemet, de abban a pillanatban jött egy jókora huzat, és a képembe kente a gombócomat. Az egész gombócomat! Már csaknem eltörött a mécses, ami ugyan nem segít sokat, de ösztöncucc nálunk, akiket ugyebár rángatnak – de észrevettem, hogy egy nagypofájú szélsrác nyerít mellettem, úgyhogy elkaptam, és a karomra tekertem, mint egy hosszú szakállat, és elindultam vele a szélapához.

NM: Jaj, kisfiam, de buta voltál!

LÁZLÓ: Az bizony lehet, de kérdem én, nekik mindent lehet?

NM: Bármit, ami csak tetszik.

LÁZLÓ: De az én gombócomnak ára van! Így aztán mondom a vén szarnak, ijesztgetni nagyon tud, süvölt meg tutul – büntesse meg a kis fingot! Erre a szélkirály eláll, és körbenyaldos, mert hogy ő ilyet még nem látott, ilyen bátor fiút.

NM: Mármint fából.

LÁZLÓ: Nem vagyok fából, már megmondtam százszor! Bőrjellegű elasztikus gumiarábikum, vagy mi, szinte megszólalok…

NM: Szinte nyelveken beszélsz, te…

LÁZLÓ: A lényeg, a lényeg, akkor a szélszakáll kapott az apjától egy akkora pofájfunt, hogy máig keresik szegényt távoli földrészeken és leszakadt szigeteken, vagy az óceánba fúródott, és csak örvénylik benne, mint egy haszontalan tölcsér, szerintem vége a sikókának a hegyi kecskék hátán, és vége az áprilisi kürtőbe tutulásnak, ez az arc elveszett!

NM: És most mehetsz, elfogadom a mesédet.

LÁZLÓ: Ez egy büntetőeljárás volt, mamuci, töviről hegyire, így jártam el, mosom kezeimet, rohadtul nem mese!

NM: Na, lódulj, Lackó, biztos várnak a fontos posztodon, nekem meg hasogat a hátam.

LÁZLÓ: Megmasszírozom, vagy kipróbálhatnánk azt a gurigát, amit az erdőből hoztam, figyu csak, így szépen megfoglak, és most, hopp, kigáncsollak, és máris lefektetlek a padlóra, így ni, nyakad alá kerül az a kis fatörzs, így kell kinyújtózni, csak ne sipítozzál már!

NM: Jaj, jaj, Laci, te zsivány! De tényleg jobb, azanyádúristenit!

 

4.

DEBRECEN

LÁZLÓ: Fú, de rég voltam itt, Éva néni, tetszik rám emlékezni?

ZSUZSI: Zsuzsi voltam a családban mindig, te nem emlékszel?

LÁZLÓ: Fú, de rég volt, tényleg, már emlékszem, de itt minden annyira megváltozott! Párizs lett itten, Bois de Boulogne… A Piac utca egy fogalom, most meg egy átmeneti hely, egy luxusra termett bulvár a sivatagban, bocsánat, hogy így ledöbbentem…

ZSUZSI: Hát jó itt lakni, mi tagadás, tényleg.

LÁZLÓ: …Keresek valakit, aki a Nagymamucikám helyett…

ZSUZSI: Kitakarít?

LÁZLÓ: Jaj, nem, az nem probléma, megoldja még, vagy ha nem, ott vagyok neki segítségnek. Picit nagyobb a kérésem.

ZSUZSI: Hát mondd, mindig én hívom, de sokszor nem is veszi fel.

LÁZLÓ: Igen, tudom, nem annyira stabil.

ZSUZSI: Utál engem.

LÁZLÓ: Dehogyis, nem erről van szó.

ZSUZSI: Befogadtam és elgondoztam az anyánkat a halálig.

LÁZLÓ: Mindig megköszönte.

ZSUZSI: Én, a legkisebb, ez lett a szálka.

LÁZLÓ: Valakinek meg kéne halnia helyette.

ZSUZSI: Hát, nem lepődtem meg!

LÁZLÓ: Hogyhogy nem? Mindenki eldobja az agyát.

ZSUZSI: Hát Lacikám, én nem. Mindig ilyen volt, semmit nem vállalt fel.

LÁZLÓ: De ezt hogy érted? Sose volt könnyű dolga.

ZSUZSI: Elhitette veletek.

LÁZLÓ: Merő szorongás.

ZSUZSI: Szorongva is lehet hazudni jó nagyokat.

LÁZLÓ: Most már ráfogsz dolgokat.

ZSUZSI: Szorongva bűntudatból utálkozni.

LÁZLÓ: Kérlek, vegyél vissza!

ZSUZSI: Jó, meghalok helyette, pukkadjon meg!

LÁZLÓ: Nem szeretnék ilyet kérni.

ZSUZSI: Dagadjon még a bűntudat, megyek helyette a halálba, szegény kis nővérkém, unta a körülményeket, unta a férjét! Minek választotta? 

LÁZLÓ: Igazából messzire kalandoztunk.

ZSUZSI: Csak hogy ne kelljen rám vigyáznia.

LÁZLÓ: Nem akartam fekélyeket fölfakasztani.

ZSUZSI: A könnyűéletű, visszahallottam, hogy nekem könnyű, mert felszínes vagyok, hallottad? 

LÁZLÓ: Nem gondolom, hogy ilyesmit mondott volna.

ZSUZSI: Súlyos gondolatok – csak képzeld el!

LÁZLÓ: Valami rosszakaró besatírozta.

ZSUZSI: Ó, a depresszió!

LÁZLÓ: Ki tehet róla?

ZSUZSI: Hazahoztam az elvált férjemet, amikor levágták érszűkülettel mind a két lábát, a haláláig…

LÁZLÓ: Ismerjük a kálváriát.

ZSUZSI: Csak nem szeretitek.

LÁZLÓ: Örülök, hogy láttalak, Éva!

ZSUZSI: Zsuzsi vagyok.

LÁZLÓ: Rohanok a vonatra.

ZSUZSI: Majd fölhívom.

LÁZLÓ: Kikapcsolták a telefont.

ZSUZSI: Egy életre a nővérem.

 

5.

VADON

LÁZLÓ: Édeskedves vonatkupé, belebújok az öledbe, mint egy szárnyaszegett fecske, döcögő vasparipám, csak most ne romolj, ne romolj a szokásosnál akutabban, nem leszek képes kiszállni félúton és serpenyőmmel átvergődni a kiserdőn, a nagyerdőn, egy nagy sötétlő erdőn, ó, szörnyű elbeszélni, mi van ottan, s milyen e sűrű, kusza vad vadon: már rágondolva reszketek legottan. Hát bevonzottam, ez ám a pech.

Az utasok nem válogatottak, massa damnata, büdös kárhozottak, akárcsak én, míg átjutunk a hosszú gerincen, elbeszélgetek velük, vagyis ők beszélnek hozzám, mintha nem lenne holnap, mindnek van egy története, milyen csodás, nekem nem lenne mit mondanom, nem változom.

KUFÁR: Hát ez mi? Palacsintasütő? Ennyi a csomagod, ember?

LÁZLÓ: Most honnan kezdjem…

KUFÁR: Nekem ezt a gurulós szart kell most cipelnem, de tényleg, mit tud ez a serpenyő?

LÁZLÓ: Családi palacsintasütő, egy relikvia, a Nagymamucikám esküszik rá, hogy csak ebben tud olyan dünn palacsintákat sütni.

KUFÁR: Szerencsés vagy, hogy van, aki süssön neked.

LÁZLÓ: Néha másra is használom, jó kemény vas.

KUFÁR: Vicces fiú vagy.

LÁZLÓ: Szokták mondani.

KUFÁR: Nekem magamnak kellett megtanulni.

LÁZLÓ: Sajnálom, én is szeretnék majd…

KUFÁR: De senki nem süt az enyémnél vékonyabbat.

LÁZLÓ: Értem.

KUFÁR: A titka a tökéletes alapanyag és az időzítés, mint mindenben.

LÁZLÓ: Mennyire igaz, teljesen egyetértek, például a halálban.

KUFÁR: Lóugrásban, de tökön ragadtad a témát.

LÁZLÓ: Le kell rendezni a dolgokat, tisztázni esetleges félreértéseket, például magunkkal kapcsolatban, kitakarítani, hogy úgy mondjam, kialmolni Augiász istállóját, ezt az ötödik munkát nem bízni másra.

KUFÁR: Pontosan ettől rettegek.

LÁZLÓ: Ezért jó, ha az ember tudja a határidőt, a dátumát, a pontos óra és percet…

KUFÁR: Minden pillanatom le van uralva – mikor a kardió, mikor a fehérjeturmix, csak a végső pont nincs bekalkulálva, nem tudom baszki, hogy mit vállalhatok be, minek a teljesítése úszik el a random halálon.

LÁZLÓ: Csak két folyót kell bevezetni az istállóba, az szépen kimossa a mocskunkat.

KUFÁR: Sokszor gondolom, hogy az is jobb lenne, ha holnap, na jó, egy hét vagy egy hónap, egy év múlva bekövetkezne, mindent megoldanék, és császár volnék, úgy távoznék a búsba, kapjátok be…

LÁZLÓ: Ja, menőség.

KUFÁR: Sajnos a vallásom tiltja az öngyilkosságot.

LÁZLÓ: Ja-ja, de ha esetleg bekövetkezik magától.

KUFÁR: Most miről beszélünk? 

LÁZLÓ: Van egy ajánlatom.

KUFÁR: Agyonütsz a serpenyőddel?

LÁZLÓ: Kevésbé alpári.

KUFÁR: Mondjuk, fura egy arc vagy, de az ilyeneket szoktam tudni kontrollálni.

LÁZLÓ: Elkísérsz hazáig, és ott átvesz tőlem.

KUFÁR: Mármint ki?

LÁZLÓ: Most mondjam, ki?

KUFÁR: Hű, átléptünk egy realitásküszöböt!

LÁZLÓ: Nem mondtam ki, de ott vár a küszöbünkön. Meg kell valakinek halni a Nagymamucikám helyett.

KUFÁR: Darab-darab?

LÁZLÓ: Bizonyos értelemben.

KUFÁR: Oké, és mi lenne a hasznom ebből?

LÁZLÓ: Tudod a halálod óráját – ma este.

KUFÁR: Köszönöm szépen, kicsit hamar lenne.

LÁZLÓ: Éjfélig van tájm.

KUFÁR: Kár, hogy nem korábban találkoztunk, mondjuk egy éve.

LÁZLÓ: Ma délelőttől él az ajánlat.

KUFÁR: Hát gondolkozom, oké, de kicsit hirtelen van, nem szeretnék ilyen hűbelebalázs döntést hozni ebben a kérdésben.

LÁZLÓ: Segítek pakolni.

KUFÁR: Nem, nem kell, köszönöm, még gondolkodom, de igazából az is piszkál, hogy nem ajánlasz egy komolyabb összeget, érted, az ilyesmiért azért eléggé sokat lehetne kérni.

LÁZLÓ: Nincs felhatalmazásom.

KUFÁR: Ez a te magánakciód, mi? És mi lenne a biztosíték…

LÁZLÓ: A szavamat adom.

KUFÁR: Bocs, de azt leszarom, figyelj, érdekel a dolog, ha elég durván sok dellát adtok érte, mármint előre.

LÁZLÓ: Minek, ha már nem tudod elkölteni?

KUFÁR: Ki akarná elkölteni!? Tulajdonolni, ez a varázsige, nem ismered?

LÁZLÓ: Nem, de értem, amit mondasz, és kapd be! Nem fogunk tudni üzletelni.

KUFÁR: Én felajánlottam a segítségem, de te egy kis csíra vagy, sajnálom.

EUTANAZIÁNUS: Közbeköhécselhetek? Bocsánat, azért ez nem csak személyes ügy, össztársadalmi kérdés. Itt vagyok például én, pillanatokon belül kiköpöm a tüdőmet, de kormányom nem bízhatja rám a döntést, mikor mondjak fel a tüdőmnek, köszi, eleget dolgoztál, vedd ki a szabadságodat! Szűnj meg pulzálni sejtes elhalás! Már tényleg mindent elintéztem, mindenkitől elbúcsúztam, mire várjak még?

LÁZLÓ: Attól tartok, nem fogadja el az erőszakos közelítést.

EUTAN: Akinek nem mondjuk ki a nevét? Halál – mondjuk ki most közösen, még egyszer: Halál öreg kaszás bácsi, vagy kinek mi, nekem egy hatéves kislány képében.

LÁZLÓ: Kár volna ebbe belemenni, azt hiszem, tényleg úgy gondolja, hogy nem az ő biznisze, inkább társadalmi gumicsont vagy mi, úgyhogy nem fogad el ilyen formában önként jelentkezőket, én tényleg sajnálom, minden szempontból.

EUTAN: Egy próbát megérne.

LÁZLÓ: Nincs időm próbálkozni, valakinek meg kell halnia éjfélig.

EUTAN: Bocs, még egy kicsit akadékoskodok, miért lenne fontos az ellenállás, a szabad akarat megtörése, az önfeláldozás? Nem középkori erények? A lényeg átüt a modern alkaton, az arcjóga feszes vonásait átrendezi? 

LÁZLÓ: Nincs válaszom, egy régi bútordarab vagyok.

EUTAN: Akkor csak üss le a palacsintasütőddel!

LÁZLÓ: Nem tehetem, mennem kell a dolgomra.

EUTAN: Esetleg holnap?

LÁZLÓ: Esetleg.

 

6.

STOPPOL

LÁZLÓ: Minden körülmények között elvégezni a feladatot és egyben meglátni a szépet mindenben.

SZUCIDÁNUS: Remek kis program, magam se mondhattam volna szebben.

LÁZLÓ: Hálám üldözni fog, máskülönben nem juthatnék vissza Pestre időben.

SZUICID: Csak egy darabig, bocsika, mondjuk Albertirsáig vihetlek.

LÁZLÓ: Az is remek, de nem tudod pontosan, hova tartasz?

SZUICID: Egy nagy szakadékig vagy egy sziklafalig.

LÁZLÓ: Vagy úgy. Hallottál rólam esetleg?

SZUICID: Nem, valami ismert figura vagy?

LÁZLÓ: Valamennyire ismert.

SZUICID: Nem igazán akarnék beszélgetni.

LÁZLÓ: A csönd nekem is megfelel.

SZUICID: Akkor jó, néha felvesz az ember valakit, és beszélteti.

LÁZLÓ: Igen, ismerem, kizárni a saját gondolatokat.

SZUICID: De most nem, már túl vagyok ezen.

LÁZLÓ: Rendben, jöhet a némaság.

SZUICID: Kíváncsi vagyok, meddig bírod.

LÁZLÓ: Szerintem elég soká, van mit végiggondolnom.

SZUICID: Hűha, jó korán, hát nekem is van, mit mondjak…

LÁZLÓ: Visszább vehetjük picit a hűtést?

SZUICID: Fázol? Nem is tudom, lehet, hogy felforr bennem a folyadék.

LÁZLÓ: Tele a tank.

SZUICID: Igen, biztos akartam lenni, hogy eljutok odáig.

LÁZLÓ: Szerintem Pestig is elég.

SZUICID: Csak ki akar odáig menni, elég volt.

LÁZLÓ: Nekem eléggé fontos lenne.

SZUICID: Nem lehet lekésni semmiről.

LÁZLÓ: Én most éppen lekések valamiről, és félek, hogy visszavonhatatlan a következménye.

SZUICID: Persze, mekkora faszság!

LÁZLÓ: Akkor esetleg elvinne Zuglóig?

SZUICID: Annyira tudtam.

LÁZLÓ: Bocsánat, hogy így belezavarok a programjába.

SZUICID: Dear Life, redeems you…

LÁZLÓ: Ismerősen hangzik.

SZUICID: megvált az édes élet…

LÁZLÓ: Hadd találjam ki, valami Shakespeare.

SZUICID: Valami igen.

LÁZLÓ: Minek az erőszak, amikor itt a melankólia… 

SZUICID: Kedves fiú vagy.

LÁZLÓ: Azt hiszem, eltévedtünk.

SZUICID: A fenébe, hülyéskedik a gps, lehet, hogy ki kell szállnod.

LÁZLÓ: Jó kis beszélgetés volt.

SZUICID: Ja.

LÁZLÓ: Viszlát!

SZUICID: Szevasz!

LÁZLÓ: Biztos jön valaki nemsokára…

SZUICID: Biztos jön.

 

7.

VÉGRE OTTHON

LÁZLÓ: Térdig elkopott a lábam, és mit látok, mentőautó áll ki a házunk elől, tehát elkéstem, nem értem, még csak kora délután van, éjfélig szólt a remény, meg kéne állítanom, most gyorsít, elé kellene ugranom, semmiképpen nem vihetik el, semmiképpen nem fektethetik be valami darálóba, ki se mondhatom az intézmény nevét, már attól rohamot kap, senki nem akarja azokat a törött bögréket és tányérokat, amikre magát ragadtatja.

Nagym: Lacika, te vagy?

LÁZLÓ: Nem, hát ki a halál lenne, én lakok veled, nem emlékszel?

NM: Jól van, de az éjjel nem voltál itt, valaki járkált az ajtó előtt, és valaki megdobálta az ablakot kavicsokkal.

LÁZLÓ: Álmodtad, elbóbiskoltál, kora délután van, nálad jártak a mentősök? 

NM: Micsodák? 

LÁZLÓ: Mentőautó, markos fiúk, szakszerűség.

NM: Nem engedném be őket, de délutánra ideérnek állítólag a pilóták, vetettem kekszet, meg főzöl kávét, van tiszta abrosz, a teraszon terítünk, föl kell nyitnod a napernyőt.

LÁZLÓ: A mentősöket elzavartam ám, eléugrottam a kocsinak, fölkapaszkodtam, és csak így megcsavartam a sofőr szemöldökét, olyan ronda busát, amit mindig utáltál.

NM: Ezt csináltad, te zsivány, mi? Megmondtam, hogy nem megyek velük, elég volt, szálljanak le rólam, keressenek fiatalabb csajt maguknak.

LÁZLÓ: Ezt mondtad? Királynőm vagy.

NM: Ja, mindig utáltam a busa szemöldököt, meg a tekergőző inakat egy férfi alkarján, fúj, hányni tudtam volna tőle, gusztustalan, mint a kígyók, olyan állatias.

LÁZLÓ: Fújtál be ma délben?

NM: Mit tudom én, fiam! Honnan tudjam, ha dél van?

LÁZLÓ: Korog a poci, nekem például kilukad.

NM: Ez a hordó itt mindig teli van, egy kis fagylalt még beleférne…

LÁZLÓ: Jaj, elfelejtettem!

NM: Nem baj, a feleségednek majd veszel.

LÁZLÓ: Nincs feleségem.

NM: Tudom, hogy van.

LÁZLÓ: Csak tudnék róla…

NM: Elvicceled itt a vénasszonynak.

LÁZLÓ: Veled élek, nem tűnt fel?

NM: Mindig elkódorogsz.

LÁZLÓ: Te küldesz munkát keresni!

NM: Visz a véred.

LÁZLÓ: Visz a jégrémért.

NM: Csak elvicceled.

LÁZLÓ: Átmenjek hülyeségért a szomszédba?

NM: Nem kell, kisfiam.

LÁZLÓ: Hallgassunk zenét? Jöhet a Grieg?

NM: Hoznál, Lacikám, egy párnát, azt rányomnád a fejemre, és már meg is vagyunk.

 

7/A.

AJTÓ

HALÁL: Nem szeretem, ha hívnak, nem vagyok kifutófiú.

LÁZLÓ: Senki se hívott, inkább túlbuzgó vagy.

HALÁL: Tudnom kell, hogy állunk, a félidő letelt. Te is szusszanhatsz egyet.

LÁZLÓ: Altatnál, mi?

HALÁL: Reménytelen, látom, hogy soha nem tudsz aludni, bezzeg azelőtt…

LÁZLÓ: Mire vagy kíváncsi? Zajlik a válogatás.

HALÁL: Még nincs eredmény?

LÁZLÓ: Latolgatok a jelöltek között.

HALÁL: Jó, csak még időben szólok, hogy nem mindenki alkalmas.

LÁZLÓ: Mik a kritériumok?

HALÁL: Nem árulhatom el, a feladathoz tartozik, rejtvény.

LÁZLÓ: A rejtvényújságjában megtalálom?

HALÁL: Alakul a humorod.

LÁZLÓ: Belőled kinézném, elmosódott és konkrét hülyeség.

HALÁL: Mik a terveid délutánra? 

LÁZLÓ: Kövesd a virtuális térben, itt elfogy a levegő.

 

8.

EGY LÁNY/LIGET

LÁZLÓ: Á, jó nipot kívánok, alászolgála, kézit csukálom. Szervusztok, kis pajtikák! Ide hallgassatok! Azt mondta nekem a nagymamucikám: – Ide figyelj, te Lázló! Máma nagyon szép idő van, ne lógjál mindig idehaza a nyakamon, hanem eriggy ki a Népligetbe, a jó friss levegőre...

EGY LÁNY: Ez nem te vagy, minek csinálod?

LÁZLÓ: Dolgozom, ez a munkám.

EGY LÁNY: Ez nem munka.

LÁZLÓ: Ebből van a bevételem.

EGY LÁNY: Ez egy ostoba szerepjáték, feloldódik a tényleges személyiség a prototípusban.

LÁZLÓ: Sokan szeretik.

EGY LÁNY: Szándékosan eltünteted, szándékosan fölszámolod magad.

LÁZLÓ: Mind meghalunk, pajtikáim.

EGY LÁNY: Ez például igaz, de olyannyira idézőjelbe teszed a sipákolással és a ripacsos mimikáddal, hogy mindenki nevet, a gondolat igazságtartalma ki lett fordítva.

LÁZLÓ: Micsoda káosz kicsikém, micsoda káosz, pont ezt nem érted.

EGY LÁNY: Már mért ne érteném, csak meguntam a bábozást az úgynevezett művészeti térben, strukturálisan is minden szinten.

LÁZLÓ: Ez egy bábszínház, bocs, lehet, hogy én nem értek valamit.

EGY LÁNY: Mindegy, hagyjuk!

LÁZLÓ: Akkor csókolózzunk gyorsan!

EGY LÁNY: Mi az, hogy gyorsan?

LÁZLÓ: Mielőbb kezdjük el!

EGY LÁNY: Azt hittem, úgy érted, hogy gyorsan zavarjuk le.

LÁZLÓ: A csókolózást nem lehet abbahagyni.

EGY LÁNY: Jó, akkor csak megszakítani.

LÁZLÓ: De nem szívesen, ha megvan, akivel elkezded.

EGY LÁNY: Ha tényleg megvan.

LÁZLÓ: Nincs meg?

EGY LÁNY: Szerintem megvan.

LÁZLÓ: Akkor acci az ajkad!

EGY LÁNY: Most elrontottad.

LÁZLÓ: Az accival? Legyen addsza?

EGY LÁNY: Nem kell mindig beszélni.

LÁZLÓ: Úgy tanultam, hogy a szerelemben minden mozdulatot meg kell beszélni, semmi spontán.

EGY LÁNY: Most komolyan?

LÁZLÓ: Persze, minden olyan ijesztő tud lenni számotokra.

EGY LÁNY: Nem erről van szó, vége a szünetnek, menj vissza bohóckodni, majd legközelebb.

LÁZLÓ: Majd legközelebb lesz enyém a nyelved?

EGY LÁNY: Kezdesz bizarr lenni.

LÁZLÓ: Egyszer azt álmodtam, képzeljétek csak el, pajtikáim, hogy megvakultam, egész pontosan kivájta mindkét szemem egy vándorsólyom… Ott álltam vérezve, totálisan vakon, és azon gondolkodtam, hogyan fogom én ezt a kis balesetet eltüntetni, hogyan fogom a vakságomat elleplezni, hogy észre ne vegyék a szüleim.

 

9.

REPTÉR

LÁNYA: Szerinted mit akar?

FIA: Pénzt, mi mást!? 

LÁNYA: Vállalkozás?

FIA: Elég nyúzott.

LÁNYA: Nem lehet komolyan venni.

FIA: Biztos nincs hatástanulmány, pénzügyi terv.

LÁNYA: Kell adnunk valamennyit.

FIA: Persze hogy…

LÁNYA: Csak hülyeségbe ne hagyjuk beleugrani.

FIA: Anyával beszéltél?

LÁNYA: Jaj, még nem, kéne pár nap csönd.

FIA: Azért a telefon áthidalja a távolságokat, mondd, hogy csak pár nap múlva érkezel.

LÁNYA: Naaa…

FIA: Jön.

LÁZLÓ: Kellemes volt a létezés?

LÁNYA: Tudtam aludni a gépen.

FIA: Az enyém rengeteget késett, de ez úgyse érdekel senkit.

LÁZLÓ: Elnézést, csak a lényegre próbálok fókuszálni.

LÁNYA: Mi volna az? Megnéztem az otthonokat, az a baj, hogy nagyon hosszú a várólista.

FIA: Kihalási sorrend van.

LÁZLÓ: És ti jól vagytok? Nem az éves egészségügyi ellenőrzésre jöttetek? 

LÁNYA: Többek között.

FIA: Nekem van egy konferenciám.

LÁNYA: Felügyelnem kell a most nyíló irodánkat.

LÁZLÓ: De amúgy minden oké testileg? Fiatalabbak vagytok, mint egy éve.

LÁNYA: Koreai varázslat, és vége a melasmának.

LÁZLÓ: Nincsenek rejtett eltérések?

FIA: Hova akarsz kilyukadni?

LÁNYA: Beteg vagy? Veszünk neked egy egészségügyi partnerkártyát a nagybátyáddal, mindent megoldanak, időben kell elcsípni, nem lesz semmi baj.

LÁZLÓ: De ti jól vagytok?

FIA: Nem értjük, mire megy ki.

LÁZLÓ: Meghalnátok-e helyette?

LÁNYA: Várj, én értem, megpróbálsz dílelni a halállal, de ez abszurd, bocs, anyánk megöregedett, ez a természetes.

FIA: Haldoklik?

LÁZLÓ: Nem, a HALÁL eljött érte.

LÁNYA: Mert eléggé öreg már.

FIA: Az öregekért eljön, legszebb a természetes halál, mit nem adnék érte.

LÁNYA: Nehéz lesz persze, kijöhetnél hozzánk majd egy hétre.

LÁZLÓ: Mellette maradok.

FIA: Klassz vagy, hogy így elkíséred.

LÁZLÓ: De utána is.

LÁNYA: Ez viszont beteges, még ma tessék megkeresni egy tanatológust vagy egy veszteség-feldolgozó csoportot!

LÁZLÓ: Nem vagytok betegek, tényleg?

LÁNYA: Kösz szépen, és ha nehézségeink vannak, miben segít rajtad?

LÁZLÓ: Meghalhatnál helyette.

FIA: Ezt most nem is hallottam meg.

LÁNYA: Hatvanéves, makk egészséges operatív igazgató létemre én haljak meg a szétdohányzott, keserű, igazságtalan, korlátolt vén szatyor anyám helyett? 

FIA: Megbolondultál, Lázló?

LÁZLÓ: Csak arra gondoltam, hátha egyikőtök már kézenfogva jár voltaképpen a halállal, akkor nem egy nagy kérés.

FIA: Én vízbe fogok fulladni, legalábbis ezt mondta gyerekkoromban a Mária, a jósnő a Népligetben, csak nem tudom, hol és mikor, kicsit rettegek mindig, amikor hazajövök, akkora a Duna, vagy amikor utazom az értől az óceánig.

LÁNYA: Hát nem, nem fogom megadni neki ezt az elégtételt, hát igen, ráhibáztál, de most már kifelé vagyok, vagy ha nem, akkor se fogok lemondani a saját perceimről, mindent, az utolsó cseppig kiszívok, és eszemben sincs feláldozni magam egy ’bolondos öreg néni’, valójában a hideg szív története miatt.

LÁZLÓ: Jól van, nincs bocsánat, megértettem, sajnálom.

 

10.

GYÉMÁNTDIPLOMA

LÁZLÓ: Köszönöm. Éppen erre jártam, gondoltam, átveszem helyette, ő már nem szívesen mozdul ki, az van még vele, hogy meglátogatta a HALÁL, vagyis még nem engedtem be, de a küszöbön áll. Az jutott eszembe, gondoltam – itt az alkalom, színházterem, számtalan ismerőse, volt kolléga, tanítványok hada, nem volna-e esetleg valaki, akinek se kutyája, se macskája, és szinte mindegy neki, annyira unja már ezt a nyüzsgést, szóval, nem vállalná-e, hogy ma este meghal helyette, tudom, hogy elég nagy kérés esetleg, vagy nem zúgolódás, egy méhkas.

IGAZGATÓ: Kérem, ne essünk szét! Köszönjük a Katika unokájának, hogy átvette a diplomát, de tartani kell magunkat a programpontokhoz!

PEKÁRNÉ: Én azért megkérdezném a FIAtalembert, miből gondolja, hogy a Katika érdekében valaki majd erre a komoly lépésre vállalkozik?

IGAZGATÓ: Köszönjük, kedves Pekárné, nincs most időnk, sajnos, esetleg a svédasztalok mellett megdiskurálhatják!

VASCSÚRNÉ: Nem, kedves Zoli, igazgató úr, itt és most kell ezt a kérdést megválaszolni, itt, mindenki előtt, igen, kérem, ha számítunk még, vén tanerőcsontok, nem megyünk tovább, amíg választ nem kapunk!

IGAZGATÓ: Nem tudunk ilyen extra programpontot beiktatni, aláássa a rendezvényünket!

SZÉP PENYASKÁNÉ: Mindig törvénytisztelő állampolgárok voltunk, mindig mindenben úgy jártunk el, ahogy elvárták tőlünk, hiszen mi voltunk a habarcs. Akkor fejlesztőpedagógusok voltunk már, amikor még a reformpedagógusok seggecskéjén cserélni kellett a pelenkát! Úgyhogy ezt a dolgot itt most a köz, a kedves közönség előtt megvitatjuk!

IGAZGATÓ: Kedves Pekárné, Vascsúrné és a szép Penyaskáné, kérem tisztelettel, ezzel szabotálni tetszenek, minden tisztelettel, a mai gyönyörű szép rendezvényünket, én nem is tudom, talán leköszönök, ha nincs már itt szavam, kérem tisztelettel, jóllehet nekem is vannak ám emlékeim, a Katika tanár néni engem is okított, vele tettem meg az első lépéseket az irodalom határtalan nagy betűsivatagában…

VASCSÚRNÉ: Na ugye, Mustár Zoli, csak van miről beszélnünk! 

IGAZGATÓ: Persze hogy, Erzsi tanár néni, persze hogy volna, de mit csináljak, ha nemsokára kezdődik egy önkormányzati rendezvény, ahol feltétlen jelenésem van! 

PEKÁRNÉ: Na ugye, Mustár Zola, azért a történelem vérzivataros századaiba is sikerült bevezetnünk…

SZPENYN: Úgy látszik, nem is tévedsz el benne, gyerekem, nem úgy, mint a betűk sivatagában!, röhög az iskola.

LÁZLÓ: Elnézést, nem volt szándékom összeugrasztani a generációkat! Magam is sietőben, szóval csak igen vagy nem válaszokat kérek a kérdésemre. Köszönöm a lehetőséget!

PEKÁRNÉ: Pedig nagyon érdekes kérdés, a kérésed, voltak például a jó gyerekek és a vegyes és a reménytelenek. A Katika csak a jókat szerette, a rettenetes gyerekektől rettegett.

VASCSÚRNÉ: Nem rettegett, csak irritálták.

SZÉPPNÉ: Nem irritálták, csak úgy érezte, direkt beleköpnek a levesébe.

PEKÁRNÉ: Mindent szépen megrajzolt, kidíszített.

VASCSÚRNÉ: Kidolgozott egy ideális tanmenetet.

SZÉPPNÉ: Azok meg nem mentek vele.

PEKÁRNÉ: Nem szerette az iskolát.

LÁZLÓ: Én ezt nem így tudom.

VASCSÚRNÉ: Jó, igazából amikortól ki kellett lépnie a színházi világból, a bemutatói kokettálás, kórusverseny és virágkarnevál gusztusos háziasszonya, na onnantól.

SZÉPPNÉ: Minden összedőlt, lejtmenet, mindegy volt.

PEKÁRNÉ: Szép szomorú asszony a tízperces kávéval, még egy utolsó slukk a hamvadó cigarettából, és jöjjön a tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra.

VASCSÚRNÉ: De miért mi őhelyette? Miért valaki más helyette?

PEKÁRNÉ: Ő volt a legszabálykövetőbb és legjobb kolléga, mindig vállalt helyettesítést, sorakoztatást, ebédeltetést, versenyre kísérést, ha ez elég.

SZÉPPNÉ: Ezeknek semmi se elég. Hagyjátok abba, nem értenek semmit, milyen világ volt.

VASCSÚRNÉ: Legalább hagytak élni.

PEKÁRNÉ: Mindenki tudta, mi történik, mindenki tudta, mikor, hova kell nézni, senki nem játszotta túl a szerepét, a buzgómócsingok diadalmenetét gúnyos közöny kísérte.

SZÉPPNÉ: Ittuk a Martinit, de nem ám a koktélt, csak szigorúan vodka nélkül, cukorglóriával a pohár peremén.

PEKÁRNÉ: (Miért érdemes élni), a változás vagy az állandóság, a szerencse, a kikapart gesztenye, a békés pillanatok ismétlődése, láncot keríteni az idő törzse köré…

VASCSÚRNÉ: Szóval, miért ő?

LÁZLÓ: Miért? Várjunk csak… Hátha az igazgató úr vállalkozna példamutatóan. Igaz Magyar Hősök, láttam a folyosón, van egy ilyen sorozat…

IGAZGATÓ: Mindig úgy gondolok magamra, mint a tudás félelmetesen óriás óceánjárójának kapitányára, és mint tudjuk, a kapitány mindig utolsónak hagyja el a fedélzetet, úgyhogy…

LÁZLÓ: Kedves gyerekek, biztos van köztetek, aki a rettegéstől szeretne megszabadulni, bármi, csak legyen vége az intézményi abúzusnak, a kortárscsoportos bullyingnak… Vagy a zelóták, akik a közelítő klímakatasztrófát már nem akarják megélni? Van az a Dunabogdány előtti major, a Bogonhát, például, évek óta tervezzük meglátogatni, még mielőtt az a zöld lankás út, a szívünk útja eltűnik a föld színéről…

IGAZGATÓ: Most túllőttél a célon.

LÁZLÓ: Hogy miért? A csorbalevest a barna mázas, füles kerámiatálban szolgálta fel, a juhtúrós sztrapacskát korondi tálon, a rácpontyot abban a keskeny, hosszú porcelánban.

PEKÁRNÉ: Imádta a receptjeimet, mindet lekörmölte, aztán sose csinálta meg. Egyszer panaszkodott, hogy a férje bohócnak öltözve várta a vendégeket az őrbottyáni állomáson, zavartan nevetgéltek, mikor megérkeztek, megöletsz a szégyennel. Bárcsak az én férjem is ilyen vicces lett volna inkább! Akkor meggyűlöltem a nagyanyádat.

IGAZGATÓ: Kedves közönségünk, Vitéz Lázló bábelőadását látták!

 

11.

NÉPLIGET. KORNGUT-KEMÉNY HENRIK BIRODALMA

LÁZLÓ: Nem tudom, mit keresek itt.

HENIKE: Ne is törődj vele, mindig szívesen látunk.

LÁZLÓ: Mindjárt beesteledik.

HENIKE: Nem baj, vannak fáklyáink.

LÁZLÓ: Fáklyák és bábok? Nem túl veszélyes?

HENIKE: Kérlek, mihez képest?

LÁZLÓ: Hol van Káposztás Zsuzsa, a nőimitátor?

HENIKE: Egészen föntről szagolja már az ibolyát.

LÁZLÓ: Hát Mária, a jósnő, sürgősen szükségem lenne rá.

HENIKE: Belépett a sötétbe.

LÁZLÓ: De hol vannak a Tűzkirálynők? Szükségem lenne arra a hévre.

HENIKE: Nem akarom elviccelni, de elvitte őket…

LÁZLÓ: És a Késdobálók? Egyszer egy lányt megszöktettem előlük.

HENIKE: Előlük vagy magadnak… Nincsenek itt, eltávoztak.

LÁZLÓ: Colosseum-varieté, Boldogság háza, the Wipp.

HENIKE: Nagy esők voltak.

LÁZLÓ: Nem akarom hallani.

HENIKE: Igazítsak valamit rajtad?

LÁZLÓ: Mondjuk az orromon?

HENIKE: A porban húzod.

LÁZLÓ: Félek, hogy alulmaradok.

HENIKE: Na und…

LÁZLÓ: Mindig ilyen idegesítő voltam?

HENIKE: Megvolt a dolgunk veled.

LÁZLÓ: És az most jó, vagy rossz?

HENIKE: Egy feladat.

LÁZLÓ: Szeretem a fáklyáidat.

HENIKE: Szeretem én is.

LÁZLÓ: Olyan nehéz!

HENIKE: Te viszont könnyű vagy.

LÁZLÓ: Korokon ívelek át.

 

12.

ESKÜVŐ

ANYUCIKÁM: A Laci hozza az anyámat.

VŐLEGÉNYEDZŐ: A Laci nem is hivatalos.

ANYUCIKÁM: De mondom, hozza az anyámat.

EDZŐVŐLEG: Jó az nekünk?

ANYUCIKÁM: Ha hülye lesz, kirakjuk.

EDZŐVŐLEG: Anyáddal elbírunk?

ANYUCIKÁM: Csak megjátssza magát.

EDZŐVŐLEG: Kicsit kínos.

ANYUCIKÁM: Azt akarom, hogy itt legyen.

EDZŐVŐLEG: De miért?

ANYUCIKÁM: Hogy pukkadjon meg.

EDZŐVŐLEG: Ekkora nyeremény vagyok? Masnit is kapok a farkamra?

ANYUCIKÁM: Sajnos nem jutott eszembe, csak, hogy lássa, micsoda pazar életem van, elveszem, amit akarok.

EDZŐVŐLEG: Itt van Laci is, de szólóban.

ANYUCIKÁM: Mi van megint?

LÁZLÓ: Elesett.

ANYUCIKÁM: Fölemeled.

LÁZLÓ: Harmadjára.

ANYUCIKÁM: Direkt csinálja.

LÁZLÓ: Nem hiszem, egyre nagyobb lila foltok jönnek elő a karján.

ANYUCIKÁM: Nincs valami krém vagy tabletta?

LÁZLÓ: Elvittem bőrgyógyászhoz, az se tudta.

ANYUCIKÁM: Küldtem egy ruhát.

LÁZLÓ: Nem veszi fel.

ANYUCIKÁM: Csak rá kell adni.

LÁZLÓ: Ja, ja, na sziasztok, gratulálok!

ANYUCIKÁM: Fölhívhatom?

LÁZLÓ: Nem tudom, milyen epizódban van éppen.

ANYUCIKÁM: Dühöngőben vagy dühöngőbben.

LÁZLÓ: Próbáltam kiszedni belőle, hogy miért utál téged eleve.

ANYUCIKÁM: Nem egyezett a kurva csecsemő az ideáljával, nem szoptatott, hangos vagyok és erőszakos, tiszta apám.

LÁZLÓ: Lediktált pár sort, fölolvashatom.

ANYUCIKÁM: Nem hiszem, hogy most szeretném ezt hallgatni.

LÁZLÓ: Nem is mondtam még neked, hogy keresek valakit, aki meghal helyette ma este.

Anyucikám: És éppen rám gondoltál.

LÁZLÓ: Bonyolult az élet szerintem, de sima a halál.

 

12 A.

MÁSIK MENYASSZONY: Lázló, te örök szerelmem, mit keresel itt? Meglátom azt a kalimpáló járásod, és kész vagyok, nem kell több! Hogy lehet egy bizonyos alkatra és arra a nyegle, vontatott beszédmódra így ráfüggeni? Minden felesleges, fiúk, ne gyúrjatok, egy paprikajancsi elvitte a szívem, és akárhova követem! Lázló!

LÁZLÓ: Igen, találkoztunk már?

MM: Nem, összekeverlek valakivel.

LÁZLÓ: Akkor viszlát!

MM: Nem maradsz inkább? Úgy érzem, hogy már ezer éve ismerjük egymást, most van egy problémád.

LÁZLÓ: Igen, hogy menyasszony vagy.

Mm: Igazából a tiéd.

LÁZLÓ: Ezt nehéz értelmeznem.

MM: Vegyél el!

LÁZLÓ: Alig ismerlek.

MM: Mint egy szelet süteményt, evés közben ismerni meg.

LÁZLÓ: Nem szeretnélek tárgyiasítani.

MM: Nem is tudsz, túlságosan élő vagyok.

LÁZLÓ: Ma este meggyűlik a bajom az élőkkel.

MM: Ha úgy akarod, én már nem leszek az reggelre.

LÁZLÓ: Miket beszélsz te?

MM: Pusztíts el!

LÁZLÓ: Félreértés áldozatai vagyunk.

MM: Nem hiszem, kell valaki, aki meghal neked, nekem meg te kellesz.

LÁZLÓ: Sűrű időkben a cselekmények is összeugranak.

MM: Itt van a lovam, Salambo, pattanj fel!

LÁZLÓ: Mi a neved?

MM: Szolga Hajnal.

LÁZLÓ: Inkább legyen Szolga Éjszaka.

MM: Zölden izzik a látóhatár, sarki fény fut az arcunkon.

LÁZLÓ: Ez több, mint amit elképzeltem.

MM: Hol emelsz a karodba? Hova fektetsz majd?

LÁZLÓ: Élvezd ezt a száguldást!

MM: Most már lassabban is mehetnénk, kifullad a ló.

LÁZLÓ: Szelek repítettek, nem a lovad.

MM: Hova fektetsz majd?

LÁZLÓ: Hát nagyanyám küszöbére.

 

13.

OTTHON. KONYHAKÖVÖN

HALÁL: Ez most nagy butaság volt.

NAGYMA: Nem veszel rá a társalgásra, ezt most kijelentem, és pont.

HALÁL: Minek kellett a kurva kannáért lehajolni? Pohár víz is elég lett volna.

NAGYMA Nem veszel rá a társalgásra.

HALÁL: Tegnap meg a lefordulás az ágyról. Hova rohantál annyira? A vécékagyló megvárt volna, ha meg nem, láttunk már csúnyább dolgokat is.

NAGYMA: Nem veszel rá.

HALÁL: És most itt fekszel kiterítve, elővételezve a tudod mit…

NAGYMA: Nem veszel.

HALÁL: Vitéz Lázlónak semmi esélye, csak megforgattam kicsit.

Nagyma: Nem.

HALÁL: Segítsek fölkelni, vagy inkább – ketten. Nem?!

 

13 A.

MM: Nem ezt beszéltük meg. Egy lépcsőházi fojtogatós szex nem vesz meg. Akkor se, ha közben akarod, puszta kézzel kifulladásig.

LÁZLÓ: Nem maradhattunk az erdőben.

MM: Miért nem? Az avarszagú hűvös éjszaka nem várt ajándék.

LÁZLÓ: Elfogy az idő.

MM: Alig kezdődött el az éjszaka, az én időm.

LÁZLÓ: Csak a felével szolgálhatok.

MM: Máris meguntál?

LÁZLÓ: A problémát görgetem magam előtt.

MM: Fele se tréfa, akkor inkább kiszállok.

LÁZLÓ: Inkább oldjuk meg, tetszel nekem.

MM: Innen még évtizedek, mire eljutunk a mohaágyig.

LÁZLÓ: Levennéd a blúzod?

MM: Milyen intelligensen kéred, tiszta társadalmi szerződés.

LÁZLÓ: Bocsánat, én is összezavarodtam.

MM: Leveszem, ha megkapom a teljes éjszakát virradatig, amikor a madarak fölneszelnek.

LÁZLÓ: Azt már nem!

MM: Csak feküdni, mint egy hulla a karodban? Magamba szívni…

LÁZLÓ: Igen vagy nem?

MM: Mindent összevetve, nem éri meg.

LÁZLÓ: Akkor alászolgája, ismeretlen!

 

14.

OTTHON. KÖVÖN

Mentős: Be kéne vinni teljes képalkotóra.

LÁZLÓ: Persze, összepakolok.

Mamucika: Gyere, Lackó, szívjunk el a teraszon egy felest!

LÁZLÓ: Most nem emelhetlek fel.

Mamucika: Eltört valamim? Nem baj, kisfiam, akkor jó lesz itt is, csak nyisd ki a teraszajtót.

Mentős: Lemegyünk a hordozóért.

Mamucika: Menjen csak, vissza se jöjjön, fiatalabb lányokhoz járjon, nem kell ide visszajönni.

LÁZLÓ: Mamucikám, már nincsen filter azon, amit mondasz.

Mamucika: Annyit kellett várni, hogy mondtam, én inkább hazamegyek, ha tovább kamatyolnak ott bent a rendelőben.

LÁZLÓ: Mennyire hangosan mondtad?

Mamucika: Mit csináljak ezzel a sok rossz almával? Kisfiam, semmit nem lehet rád bízni, múltkor, mikor kint voltam, egy kedves öreg néni olyan gyönyörű pirosakat válogatott ki nekem, de milyen szép arca volt, semmi ránc, egy kedves falusi néni.

LÁZLÓ: A kedves öreg néni úgy baszott át a Bosnyákon, mint macskát szarni, mindet ki kellett dobni.

Mamucika: Megbolondulok már!

LÁZLÓ: Fölolvassak?

Mamucika: Meddig leszek itt?

LÁZLÓ: Mindjárt jönnek.

Mamucika: Akkor ne olvass, nem tudok odafigyelni.

LÁZLÓ: Pihenj!

Mamucika: Beföd a márvány, sír az Escorial. Puff neki!

 

15.

MINDJÁRT ÉJFÉLT ÜT AZ ÓRA. TÉRJETEK HÁT KI ALÓLA

Ördög: Viszem mindjárt a pokolba, mert Lucifer megparancsolta.

LÁZLÓ: Nekünk az a Cuclifej nem parancsol!

HALÁL: Össze ne kapjatok, még nem jártam el, még nem harangoztak.

LÁZLÓ: Látod, te viaszkosképű, milyen rusnya fehér az ábrázatod, persze, mert sohase mertek napra menni.

HALÁL: Na, te vitéz, hoztál-e cserebomlót?

Ördög: Mindenki látja, hogy egyedül van, mint az ujjam.

LÁZLÓ: Tévedsz, mert a palacsintasütőm velem van, úgyhogy tessék, és nesze, és durr!

Ördög: Jól van, na, egy kis időre visszavonulok.

HALÁL: Infantilisek ezek az ördögök, mondtam már Lucifernek. Lássuk a Medvét!

LÁZLÓ: Nem szívesen maradnék itt.

HALÁL: Te lennél a váltságdíj?

LÁZLÓ: Legalább szétcsapkodom a pofátlan kis plutókat.

HALÁL: És ha a Göncöl szekerén felemelik?

LÁZLÓ: Nem szívesen hagynám el, de elfogadom a döntést.

HALÁL: Az a baj, Lázló, hogy te sajnos kevés vagy, illetve túlságosan sok.

LÁZLÓ: Úgy értem, kísérőnek mennék!

HALÁL: Tele vagyunk már hostesekkel, ezt valamiért imádják fönt is és odalent is.

LÁZLÓ: Telefonáljunk egy utolsót.

HALÁL: Dr Molinári bácsi?

LÁZLÓ: Szervusz, keresztapám, kérlek, igen, a Lázló vagyok, de nagyon gyorsan kell beszéljek, életbevágóan fontos lenne tudnom, hogy az a fotó a Mamucikáról, tudod, amelyiken barnára sülve nyalja a fagylaltot, és mosolyog, igen, mosolyog, hol készült?

MOLINÁRI: Lenn az Adrián.

LÁZLÓ: Annyira tudtam… És te, te hol vagy most?

MOLINÁRI: Nézz föl – a kezemben a gyeplő.

HALÁL: Mindenkinek saját halálát, ó, add meg, égi mindenható, nehéz már nekem a szolgálat, hogy az arcukra szabjam. Én se leszek fiatalabb, ez nem fogható fel humán skillekkel, annál nehezebb – minél több fájdalom tölti fel árkaimat – egyedül viselnem. Miért képzeli az emberi nyüzsgés, hogy a természet érzelemmentes? Fásult talaj, rutinos újrakezdés. Kereshettél volna még vallási elhajlókat, vagy a keresztségben fölkent püspöki karokat, magát a pápát, rajtuk a világ szeme, de nem ám a másvilágé.

Oké, Laci, ez tényleg annyira abszurd kérés volt, hogy belátom – gyakorlatilag teljesíthetetlen. Mondjuk tehát azt, hogy én hibáztam, úgyhogy a Mamuci veled maradhat még egy darabig.

Uff! én beszéltem.

LÁZLÓ: Még egy darabig – megszakad a szív. Éppen úgy voltam, hogy ha megtörténik, megyek az utcára, és ütöm-vágom az összes öregasszonyt, aki él és mozog, most lett egy kis lauf…

VÉGE