[2018. november]

---

gazdag, kiváló úti célnak
tűnt, mára családi zarándokhelyünk, nógrádi
lévén, a dunának ez a partja (önkényesen), nógrád,
legkedvesebb váram pedig a mondákból, a túl-
oldalról ügyelő visegrád.

legkedvesebb fürdőhelyem a szomszédos
lepence lenne. „privatizálta” valami csóka. a közös strandot
lezárta, így a duna-kanyar látványában mindenkinek
nem lehet fürödni, ez annyira
dühít, hogy ide írtam, pedig zebegényhez nincs
köze, csak egyazon táj.

az első zebegényi utunkon (már harmincöt után)
lett nekem táj. (táj mint olyan,
vagy táj egyáltalán,
tájság) addig nem voltam külön,
mintha nem is lettek volna, voltam
bennük (kamasz- és fiatalkori kirándulások),
tetszettek vidékek, vagy kevésbé tetszettek.

biztosan kellett a halál: hogy egy világ
leváljon, egy ember, aztán egy másik, aztán
már bármikor bármi, terek
gyerekei, szokott utak, kutak, kurva kis
intézmények, öreg posták, a tápos.

a duna marad. és a dombok.

és a név, kecske, birka,
brekeg a hegy, vinné a víz, színén