Ígérd meg, hogy megbocsátást nyerek.

Meg kell ígérned.

Úgy rángatózom ég és föld között,

mint öngyilkos a kötélen.

Lentről bikák és ünők bámulnak rám,

fentről a felhők sötét lyukszemei.

Ígérd meg, hogy megbocsátást nyerek.

Kontúrjaim izzása megkopott, 

és mint az emberek, úgy tudok már félni.

Ígérd meg, hogy megbocsátást nyerek.

Egyszer azt mondta, még a szőrös kislábujjamat is szereti.

Most már talán a mennydörgés-hangomat,

dagadtvitorla-orromat,

méteres hátamat és kőtömb-combjaimat sem.

Ígérd meg, hogy megbocsátást nyerek.

Még ha vétkeim egyszerre szánalmasak

és kétségbeejtők is.

Még ha mostanában úgy is érzik, 

hogy nemcsak a másik nő gyűlölhető.

Ígérd meg. Meg kell ígérned.

Álmaimba a halál szolgái másznak:

Kharón, 

Kerberosz, 

Minósz.

És Héra.

Éjjel-nappal őt látom.

Megváltozott.

Leírhatatlan.

Ígérd meg, hogy megbocsátást nyerek.

Talpamból bizsergés fut fel,

ha szárazföldre lépek.

Hódítani vágyom, hódítanom kell.

Az ártatlanok a legvadabbak,

mert hatalmuk főistent igáz.

Ígérd meg a megbocsáttatásom,

még ha ezek a szavak Minósz ítélőszékén

kagylógyöngyként gurulnak is szét.

Ígérd meg, hogy megbocsátást nyerek.